AKTUÁLIS HÍREINK
![](/adat/tartalom/1161/gyorskep/nagykep/alexa-anyaga.jpg)
Együttműködés az ukrajnai civil szervezetek támogatásában
Pozsony – Az első koordinációs megbeszéléssel június 7-én és 8-án a szlovákiai fővárosban újabb állomásához érkezett annak a nemzetközi projektnek a megvalósítása, amelynek a Baptista Szeretetszolgálat is résztvevője. A program célja, hogy erősítse, fejlessze az ukrajnai NGO-k képességeit.
![](/adat/tartalom/1160/gyorskep/nagykep/ami6.jpg)
Roma Mission Program with American Doctors
In Ukraine and Romania – Hungarian Baptist Aid’s team visited Roma communities living outside the Hungarian border with medical experts from the USA. The common program was started several years ago to help the poorest.
![](/adat/tartalom/1159/gyorskep/nagykep/europeaid.jpg)
Szervezetek jelentkezését várjuk az EU Aid Volunteers projektbe!
A Baptista Szeretetszolgálat – nemzetközi konzorcium tagjaként – 2015 óta vesz részt az Európai Unió új programjában, az „ EU Aid Volunteers Kezdeményezésben”. Várjuk az érdeklődő szervezetek jelentkezését, akik egy személyes találkozó keretében szeretnének információt kapni a programban rejlő egyedülálló lehetőségekről!
![](/adat/tartalom/1162/gyorskep/nagykep/eu-12.jpg)
European Volunteers in the Third World: Getting Involved Conference
On June 7th, Hungarian Baptist Aid organized az international conference to exchange views about the good practices of volunteer management. The programs are realized by HBAid as a consortium partner within the framework of the EU Aid Volunteers initiative. This will give opportunities to European citizens and organizations to cooperate with communities suffering from humanitarian crisis.
![](/adat/tartalom/1158/gyorskep/nagykep/drog-4.jpg)
Különleges program a megelőzésért
Budapest – Szemléletváltásra, a generációk közötti hatékony kommunikációra és megfelelő mintákra, példaképekre és jövőképre van szükség ahhoz, hogy csökkenthető legyen a szerhasználók száma – jelölte ki a főbb irányokat a Momentán Társulat és Zacher Gábor június 2-án, a Függő játszma elnevezésű szakmai napon. A különleges élményalapú módszereket használó drogprevenciós programot először rendezték meg, a Baptista Szeretetszolgálat Országos Szociális Segítő Központja volt az egyik közreműködő. A segélyszervezet évek óta önállóan is tesz a közös célokért.
![](/adat/tartalom/1156/gyorskep/nagykep/p1000134.jpg)
Európai önkéntesek a harmadik világban: konferencia egy programról
Budapest – Véleménycserét, nemzetközi (a világhálón élőben is követhető) konferenciát szervezett a Baptista Szeretetszolgálat az önkéntes menedzsment helyes gyakorlatáról június 7-én, szerdán. Az EU Aid Volunteers Kezdeményezés keretében elkezdett programokat a segélyszervezet konzorciumi partnerként valósítja meg. Ezek egyebek mellett lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy az európai állampolgárok és a humanitárius krízisben szenvedő közösségek együttműködhessenek.
![](/adat/tartalom/1157/gyorskep/nagykep/eg-1.jpg)
Rescue Team’s Storage Place Caught Fire
On June 3rd, Hungarian Baptist Aid’s HUBA Rescue24 international search and rescue team’s storage place was partially burnt down because of electric fire.
![](/adat/tartalom/1155/gyorskep/nagykep/eg-1.jpg)
Tűz pusztított a mentőcsapat raktárában
Szigetszentmiklós – Elektromos tűz miatt június 3-án, szombaton kigyulladt és részben leégett a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 elnevezésű nemzetközi kutató-mentő csoportjának raktára.
![](/adat/tartalom/1154/gyorskep/nagykep/amik1-8.jpg)
Roma missziós program, amerikai orvosokkal
Nagydobrony, Székelyhíd – Az Egyesült Államokból érkezett egészségügyi szakemberekkel látogatott el határon túli roma közösségekhez a Baptista Szeretetszolgálat csapata. Ezzel egy több éve megkezdett program újabb állomásához érkezett a legszegényebbek érdekében szervezett tevékenység.
![](/adat/tartalom/1152/gyorskep/nagykep/y.jpg)
Nagyszerű baptista sakksikerek
Zalakaros – Május 18-tól 26-ig rendezték meg a Zalakarosi Sakkfesztivált, hazánk legerősebb nemzetközi sakkversenyén, ahol a Baptista Szeretetszolgálat támogatásával induló sakkozó tehetségek újabb remek eredményeket értek el.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147