“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

AKTUÁLIS HÍREINK

Összefogás egy csángóföldi magyar tanárnőért és családjáért

Külsőrekecsin – Az elmúlt év őszén, október 4-én éjjel egy csángóföldi magyar tanárnő, Sarca Felícia családi háza a tűz martaléka lett. Rajta és családján igyekszik segíteni a Baptista Szeretetszolgálat egy összefogás kezdeményezésével, gyűjtés elindításával.

Hit és hivatás: „Én megyek előtted…”

Vác - Nemcsak az határozza meg a sorsunkat és az életünket, hogy ki lesz a társunk, hanem az is, hogy milyen pályát választunk. Révész Szilvia Csábi Melindával, a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő Szorgos Kezek Házának megálmodójával beszélgetett. Az írás a Family Magazinban jelent meg nemrégiben.

A Szent Korona és a baptisták

A hír első olvasatra talán sokak számára meglepő: egy Fejér megyei kisvárosban, Velencén alapított szervezet, a Baptista Szeretetszolgálat kapott levelet 2018. január 6-án Jimmy Carter egykori amerikai elnöktől abból az alkalomból, hogy az Egyesült Államok – éppen Carter elnök döntése után – 40 éve szolgáltatta vissza hazánknak a magyar Szent Koronát és a koronaékszereket. Miként lehetséges ez?

Jimmy Carter elnök szívélyes hangú köszöntőt küldött

Washington - Carter elnök Szenczy Sándor baptista lelkésznek, a magyar Baptista Szeretetszolgálat Washingtonban dolgozó vezetőjének címzett levelében intézett üzenetet a magyar néphez - tudósít az MTI.

Mozgalmasan teltek az ünnepek a baptista sakkozók számára

Zürich – Sakkozóink az ünnepi időszakot is tartalmasan töltötték. A karácsony estét már a vonat hálókocsijában ünnepelték útban Svájc felé, ahol a december 26-30 közötti, zürichi Christmas Openen Terbe Julianna eddigi legkomolyabb nemzetközi felnőtt eredményét érte el.

Hajléktalanság: a szállók megteltek, várják az adományokat!

Budapest – Bár az idei tél igazán még nem mutatta meg az erejét, a Baptista Szeretetszolgálat intézményei telt házzal üzemelnek, munkatársai folyamatosan járják az utcákat, tereket, aluljárókat.

A Gallery of Baptist Youth Sport Excellence

At Budapest Baptist High School and Sport School, we are home to many of Hungary’s most outstanding youth athletes.

Cipősdoboz Akció 2017: képek, pillanatok

Jelentős támogatást kaptunk mentőkutyáink kiképzésére

Budapest – A 2017-es esztendőben a Fressnapf közössége bebizonyította, hogy összefogással nagy sikereket lehet elérni: az idei kezdeményezés eredményeképpen 4 millió 72 ezer 950 forintot gyűjtöttek össze vásárlóik segítségével a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport kutyakiképző részlege számára.

Idén is sikerrel zárt a Cipősdoboz Akció!

Budapest – A tavalyi eredményt túlszárnyalva, mintegy 100 millió forint értékben, közel 50 ezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött össze a 2017-es évben a jótékonysági programot 14 éve életre hívó Baptista Szeretetszolgálat. Az évről-évre egyre népszerűbb Cipősdoboz Akció bázisa idén is a budapesti Deák téri Cipősdoboz Vár volt. A kampány újabb gyűjtőpontokkal bővült, és már harmadik évben volt lehetőség a csomagkövetés.

Lap tetejére