“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

AKTUÁLIS HÍREINK

Rangos nemzetközi tanácskozás az önkéntességről

Brüsszel – A Baptista Szeretetszolgálat a 2017-es évben is folytatja az EU Aid Volunteers Kezdeményezés keretében megkezdett programjait, amelyeknek egyik újabb állomásaként február első felében Gál Dávid, a segélyszervezet nemzetközi igazgatója részt vett egy brüsszeli konferencián, ahol két napon át aktuális kérdésekről, a továbblépés lehetőségeiről tárgyalt a világ legkülönbözőbb országaiból több mint száz, elsősorban humanitárius területen dolgozó szakember.

Újabb kulturális kirándulás lesz

Budapest – Folytatja „Kulturális kirándulás a fővárosban” elnevezésű, hátrányos helyzetű gyermekek érdekében szervezett programját a Baptista Szeretetszolgálat.

Példás összefogás Kommandóért, az erdélyi magyar jövőért

Székesfehérvár – Egyre több adományt gyűjtenek össze Fejér megyében a kommandói iskola részére, amelynek egy részét tűz pusztította el az év első napjaiban.

Közös fővárosi ételosztás Szenczy Sándorral

Budapest - Immár hagyomány, hogy közösen osztanak ételt a rászorultaknak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai. Ismét két egymást követő nap is jutott, illetve jut étel a szegényeknek.

Tehetségműhely-vezetők tanácskozása

Kisújszállás – Újabb mérföldkőhöz érkezett a Baptista Tehetségsegítő Tanács munkája. A munkatársak elérkezettnek látták az időt ahhoz, hogy összeüljenek, és közös munkával megalkossák a baptista oktatási intézmények tehetséggondozó munkájához a közös stratégiát. Ez február első két napján történt meg.

Számítástechnikai eszközök az iskolának

Petőfibánya – Értékes számítástechnikai eszközöket kapott február 7-én a Petőfi Sándor Baptista Általános Iskola.

Segítség a legtávolabbi magyar falunak

Kommandó – Leégett az év elején egy székelyföldi magyar falu iskolája, hamu martaléka lett a könyvtár és a sporteszközök raktára is. Az Alba Fehérvár KC kézilabdacsapata, a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és a Vörösmarty Mihály Könyvtár felajánlotta segítségét: szombaton például fontos mérkőzésen gyűjtenek a kézisek.

Training of Roma pastors by American Teachers

On January 30th, Hungarian Baptist Aid, with its American partners, started the training of future Roma pastors and current ministers. The program will last until February 3rd in Balatonföldvár (next to Lake Balaton).

Roma pásztorokat képeznek az amerikai előadók

Balatonföldvár – Leendő roma pásztorok felkészítését és jelenlegi lelkészek továbbképzését kezdte meg január 30-án, hétfőn amerikai partnereivel a Baptista Szeretetszolgálat. A program február 3-án, péntekig tart a tóparti városban.

Harminchat magyarországi településen osztott segélyt tavaly a szervezet

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat adományozási igazgatóságának munkatársai idén is folytatják a legszegényebbek érdekében végzett munkájukat. Az elmúlt évben rendszeresen látogattak vidékre, ahol rászorultaknak osztottak elsősorban használt ruhát, márkamentesített új ruhát, valamint élelmiszert. Az osztásokat helyi civil szervezetek, baptista gyülekezetek, önkormányzatok és családsegítők közreműködésével végezték el elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Heves, Tolna és Pest megyékben.

Lap tetejére