“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

AKTUÁLIS HÍREINK

Közösen segíthettünk a Metro áruház munkatársaival

Nyáregyháza - A Baptista Szeretetszolgálat Adományozási Igazgatósága és a Metro áruház dolgozói közösen segítettek Gyenizs Józsefné Annán, aki Nyáregyházán lakik és két felnőtt, súlyosan fogyatékos gyermeket nevel.

Telephelyvezetőket keres a Baptista Integrációs Központ

Budapest - A Baptista Integrációs Központ keres a 15. kerületben nyíló, új Családok Átmeneti Otthonába segítségnyújtásban elkötelezett munkatársakat, telephelyvezetői munkakör betöltésére.

Együtt pak(k)oltuk a tanszeradományokat a rászoruló gyerekek iskolakezdéséért

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat június elsején indította el a rászoruló gyerekek beiskolázását segítő kampányát. A program fő eseményeként szervezte meg a segélyszervezet augusztus 22-én, csütörtökön „Sulipak(k)olj Te is!” akcióját.

„A nyugat-ukrán civil szervezetek jövőbeni munkaképességének növelése a fiatalok körében”

Magyarországi tanulmányút a kelet-ukrajnai programhoz kapcsolódóan

Budapest - A Visegrádi Alap és a Koreai Köztársaság Pénzügyminisztériuma által támogatott kelet-ukrajnai programunkban év eleje óta folynak képzések Dnyipróban. A program keretében hárman vehettek részt egy magyarországi tanulmányúton.

Fókuszban a tudás és a tapasztalat átadása: program a civilekért

Budapest - A Visegrádi Alap által támogatott nyugat-ukrajnai programunkban év eleje óta folynak képzések Nagydobronyban. A program keretében a résztvevők közül tizenketten kapnak lehetőséget arra, hogy valamelyik „visegrádi négyes“ országba látogassanak és négynapos tanulmányúton vegyenek részt.

Amerikai egészségügyi csoportot kísértünk el Kárpátaljára

Nagydobrony - Megérkezett és elkezdte munkáját Kárpátalján a keresztény önkéntesekből álló egészségügyi csoport, amelynek tagjai a következő napokban missziót végeznek az ottani magyarul beszélő, mélyszegénységben élő romák között. A csoport logisztikai biztosítását a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai végzik immár sok éve.

Gondozók jelentkezését várja a Baptista Integrációs Központ

A Baptista Integrációs Központ szakgondozót, gondozót, családgondozót keres.

Életmentő készüléket kapott Farkas Ricsi a tizenhetedik születésnapjára

Budapest – Életmentő készülékre gyűjtött Farkas Ricsi részére a Baptista Szeretetszolgálat, mert eddig egy 25 éves géppel táplálták a ritka betegséggel küzdő fiút. A 17. születésnapjára sikerült összegyűjteni az infúziós pumpa összegét, amely létfontosságú a számára.

Önkéntesek dolgoztak az intézményben

Gyömöre - A Baptista Szeretetszolgálat Országos Szociális Segítő Központ gyömörei, Miháldy Borbála Fogyatékosok Nappali Intézményében 2019. július 27-én, szombaton szorgos munka folyt. A szociális intézmény munkatársai és az ellátottak közösen vettek részt a felújítási munkálatokban. A program a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület rendezvénye volt.

Lap tetejére