Azokat is segítjük, akik a legtöbbet teszik értünk ebben a helyzetben
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. április 20., hétfő 06:09
Budapest – Egyebek mellett hétezer gyros tálat osztottak szét az elmúlt negyven napban Baricz Dezső programvezető szervezésében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei fővárosi egészségügyi intézmények dolgozói között.
Az akció sikere elsősorban a Pizza King Expressz mintegy 12 millió forint értékű támogatásának, Melhem Saad étteremlánc tulajdonosnak köszönhető. Az adományt – az étel mellett 2000 darab C-vitaminos POKKA üdítőitalt is – összesen kilenc budapesti kórházba és az Országos Mentőszolgálatnak juttatja el a segélyszervezet a koronavírus-járvány miatt kialakult szükséghelyzet első napjaitól fogva. A gyros mellett már eddig is több mint 3600 pizzát és 5500 Herbal Natural Drink üdítőt, valamint 1200 energiaitalt is ajándékoztak a munkatársak és az önkéntesek a kórházak, valamint a mentőszolgálat dolgozóinak.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Európai baptista vezetők a Baptista Szeretetszolgálatnál
Törökbálint, Velence, Székesfehérvár, Pákozd - Az oktatás, a speciális mentés, a szociális és a logisztikai munka egy-egy fontos szeletével ismerkedtek meg azok a vendégek, akik pénteken délután fővárosi programjukat kiegészítve több Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott intézményt és szervezetet is meglátogattak.
Megállapodást kötött az MKI, a baptista egyház és a Baptista Szeretetszolgálat
Budapest - Együttműködési megállapodást kötött a Magyarságkutató Intézet (MKI), a Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat hétfőn.
Felkészülten földön, vízen, de még a levegőben is!
Dunakanyar – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei az elmúlt napokban mindent megtettek azért, hogy felkészülten fogadhassuk a Duna tetőzését.