“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

További magyar támogatás mellett a helyi partnerek folytatják a munkát

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. július 21., kedd 13:07

 

Futó Ferenc, aki többször és hosszú ideig vett részt Haitin a Baptista Szeretetszolgálat programjában, legutóbb egy hét után július 2-án, csütörtökön érkezett haza az országból. Elmondta: a segélyszervezet által felkészített szakemberek rendben és eredményesen végzik a munkát Port-au-Prince-ben, az iskolában, a gyermekotthonban, és folytatódik a Flame-program is. A mozgássérült gyerekekkel foglalkozókat korábban a Baptista Szeretetszolgálat szakemberei tanították meg tudnivalóikra: heti öt alkalommal folyik a tréning, amelynek máris tapasztalható eredményei vannak. Futó Ferenc beszámolt arról is, hogy az iskola és a gyermekotthon működése zavartalan és bizonyítja, hogy érdemes volt fontos célokkal ilyen létesítményt alapítani. Az elmúlt napok tapasztalata azonban az is, hogy a közbiztonság tovább romlott. Futó Ferenc arra figyelmeztet, hogy csak azok induljanak Haitire, akiknek utazása halaszthatatlan, de ők is keressék fel a Baptista Szeretetszolgálat munkatársait, akik hasznos, talán életmentő tanácsokkal szolgálnak a hozzájuk fordulóknak.     

- Elég hamar egyértelművé vált annak idején, hogy az otthonteremtés mellett a legfontosabb a gyermekek jövőjéről való gondoskodás - emlékeztetett dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke. - Helyi partnereink kifejezetten azt kérték tőlünk, hogy segítsünk a fiatalokon. Úgy döntöttünk, helyi és nemzetközi partnerségben építünk egy iskolát, amely az óvodától az általános iskola befejezéséig várja a gyerekeket.  Azt akartuk, legyen ez olyan gyermekközpont, ahol van óvoda, iskola, árvaház és szakképzés. Ahogyan a világ sok más országában, úgy Haitin is elindítottuk a Flame-programot, amelynek során több hónapig oktattunk helyi szakembereket és létrehoztunk a gyermekközpontban egy helyi egységet, amely mozgássérült gyerekekkel foglalkozik. Ez a fiatalok számára is hatalmas lehetőség és remény, másrészt a családtagok elhozhatják a gyermeket délelőtt, megpróbálhatnak valamilyen munkát találni, s aztán ráérnek visszajönni érte délután. Ékszerkészítésre is tanítottunk gyermekeket és többeket az iskolában tanuló fiatalok szülei közül is, ez lehetőség ahhoz, hogy valamilyen bevételhez jussanak. Eggyel több az esély… Más jellegű segítség, de ugyancsak nagyon fontos: csatorna- és vízvezetékrendszer vagy nincs, vagy alig használható Haitin, de mi kiépítettünk egy biztonságos, svájci víztisztító rendszert, amely nem csak a gyermekotthon, hanem a környéken élő több ezer helybéli számára is egészséges ivóvizet juttat.

Haitin 2010-ben a földrengés a Richter-skála szerint 7-es erősségű volt, központja a fővárostól, Port-au-Prince-től csupán 25 kilométerre esett. A rengések helyi idő szerint január 12-én, kedden, 16 óra 53 perckor kezdődtek a talaj szintje alatt 13 kilométerrel. A katasztrófa legalább hárommillió embert érintett, a WHO először ötvenezerre becsülte az áldozatok számát, ám ez később meghaladta a 170 ezret is. A Baptista Szeretetszolgálat a katasztrófa óta jelen van az országban és segít a rászorulókon.

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Pavelcze László, mentőcsapatunk parancsnoka az Év embere lett Fejérben

Pákozd - Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója, a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport parancsnoka lett az Év embere 2023-ban Fejér vármegyében - ez derült ki a vármegye hírportáljának szavazásából.

2000-nél több családnak segít karácsonykor a Lidl

Budapest – A Lidl Magyarország szívügyének tekinti a társadalmi felelősségvállalást, melynek jegyében hosszú évek óta szervez adománygyűjtő programot a szeretet ünnepe alkalmával is. A vállalat az idei rendhagyó kezdeményezésének köszönhetően összesen közel 20 millió forint értékben adott át élelmiszereket a Baptista Szeretetszolgálatnak.

Elismerések, díjak a 2023-as év legjobb szeretetszolgálatosainak

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje munkájukat. A 2023. év elismeréseit december 15-én a Benczúr utcai Baptista Házban vehették át munkatársaink, önkénteseink.

Lap tetejére