“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Szerződés a Kormányhivatallal: program indult a közfoglalkoztatásért

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. szeptember 02., szerda 14:40

 

Két éve, kezdetekben elsősorban Budapesten, az Utcafront éjjeli menedékhelyén élő és ellátott személyek érdekében szervezett közfoglalkoztatást a Baptista Szeretetszolgálat: annak idején mindössze nyolc fővel indult a tevékenység. Idővel egyre több önkormányzattal sikerült együttműködést kialakítani. Ennek eredményeként idén szeptember elsejétől a közmunkával foglalkoztatottak száma 320-ra növekedett, hiszen Budapest Főváros Kormányhivatalával történt hatósági szerződéskötés alapján 274 álláskereső programhoz való csatlakoztatására kapott lehetőséget a segélyszervezet. Országszerte huszonhat településen több mint harmincegy intézmény, vagy úgynevezett foglalkoztatási pont bevonásával valósul meg a Baptista Szeretetszolgálat 2016 márciusáig tartó programja, amelynek folytatásaként még több rászorulton segíthet ilyen módon a segélyszervezet. A közfoglalkoztatottak jellemzően karbantartó, takarító és parkgondozó munkát végeznek, illetve a szociális ellátás területén dolgoznak.   

Lap tetejére