“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Hittel és szakértelemmel: Baracson adtunk át idősek otthonát

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2026. május 21., csütörtök 15:11

 

Baracs – Az alapításának éppen ebben a hónapban 30. jubileumát ünneplő Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ ma 2026. május 21-én délelőtt a Fejér vármegyei Baracson ünnepélyes külsőségek mellett nyitott – teljesen saját anyagi erőből megvalósult – idősotthont.

 

A Tábita Baracsi Idősek Otthona negyven férőhelyesnek született meg, az ellátottak érkezése folyamatos, az ünnepség napján tizenketten már a ház falai között éltek. Őket, valamint a megnyitóra érkezett vendégeket először Várai Róbert polgármester, majd Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, Kmethy Gergely, a segélyszervezet főigazgatója köszöntötte, elmondta gondolatait a térség országgyűlési képviselője, Varga Gábor is. A Magyarországi Baptista Egyház nevében Boros Dávid kommunikációs szaktitkár szólt és áldotta meg az otthont és annak lakóit. Kedves műsort adtak a helyi óvodások és iskolások, valamint a Nyugdíjas Népdalkör tagjai. Az eseményen elhangzott: a térségben az igény rendkívül nagy, a rendelkezésre álló férőhelyeknél máris jóval több a jelentkezők száma.   

– Azt az országot, ahol élünk, azokat a körülményeket, amelyeket élvezhetünk, ők, az idősek teremtették meg a számunkra – emlékeztetett Dr. Szilágyi Béla. – Ezért a Baptista Szeretetszolgálat különleges ellátási területe az idősekről való gondoskodás, miközben szervezetünk az elmúlt három évtizedben több más mellett a katasztrófák után segítségnyújtás során, az oktatás vagy a szociális ellátás más területein sokezer rászorulónak nyújthatott támogatást. A számok mögött mindig meg kell látni az embert. Azt az embert, aki valamilyen oknál fogva a gondoskodásunkra szorul, akinek mi nyújthatjuk a legfontosabb, valódi segítséget. Nagyon köszönöm mindazoknak, akik a krisztusi szeretetparancsnak engedelmeskedve segítettek működtetni a Baptista Szeretetszolgálatot az elmúlt harminc évben, és köszöntöm azokat, akik nélkül ez az intézmény sem jöhetett volna létre. 

Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató arról beszélt, hogy a hely sokkal több, mint egy ágy, mint egy otthon, sokak számára igazi közösséget jelent és talán nem kevesen Krisztussal, az ő szeretetével is találkozhatnak majd a megújult falak között. A Tábita Baracsi Idősek Otthonában dolgozók ugyanezzel a szeretettel, elfogadással és gondoskodással kell, hogy forduljanak mindenki, a leggyengébbek felé is. Ennek méltó színhelye a segélyszervezet szociális hálózatának újabb intézménye, amely hatalmas összefogással, munkával és nem kevés támogatással jött létre.

– Egy régi épületnek sikerült megtalálni a legjobb hasznosítási formáját, hiszen egy olyan intézményt adhatunk most át a rendeltetésének, amely a helyi közösség számára rendkívül áldásos tevékenységet végez – mondta Varga Gábor országgyűlési képviselő. – Sok-sok ember akaratának, ötletének, szorgalmának köszönhetően egy új idősotthon épült, időközben jól látható volt, miként és hogyan szépült folyamatosan a hely. Gyakorló polgármester voltam három cikluson keresztül, ezért tudom, hogy minden új, amit építünk, csak annyit ér, amennyit a későbbiek során a falak között meg tudunk az elképzeléseinkből valósítani. Mi lesz ebből az épületből, hogyan működik majd? Az a sok szeretet, amit tapasztalok, választ ad erre a kérdésre. Mindenkinek szívből gratulálok, aki ebben a munkában részt vett. Tudom, hogy az igazi munka most kezdődik, hiszen az otthont meg kell tölteni hittel és szakértelemmel. 

Ezzel a képviselő a Baptista Szeretetszolgálat – Szenczy Sándor alapító elnök által először megfogalmazott – jelmondatára utalt, amely az intézmény több pontján is olvasható: „Hittel és szakértelemmel!”

Lap tetejére