Tízezrével menekülnek a szírek Libanonba
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2014. október 22., szerda 10:54
Tízfős magyar csapat járt az elmúlt napokban Libanonban. A Baptista Szeretetszolgálat segélymunkásai mellett a baptista fenntartású iskolák igazgatói látogatták meg a menekülttáborokat, a humanitárius szervezet összesen 49 iskolájában 17 ezer diák tanul Magyarországon. A háromnapos út eredményeként partneriskolai kapcsolatok alakulnak ki magyar oktatási intézmények és a szíriai határ közlében, Zahlé városban működő True Wine School között. A keresztény alapítású ideiglenes oktatási intézményben 280 szíriai menekült gyerek tanul eredeti otthonuk tanmenete szerint – közülük fognak szimbolikus örökbefogadással támogatni diákokat magyar iskolások. A menekült gyerekek nagy része, legalább 320 ezer fiatal semmilyen képzésben nem részesül.
A magyar segélyszervezet az út során támogatott orvosi ellátás nélkül maradt iraki keresztényeket – ők Moszulból és Bagdadból jöttek el idén júliusban az Iszlám Állam harcosai elől. A szír határ mellett a segélyszervezet munkatársai segítettek olyan szíriai keresztényeknek is, aki szintén a terrorszervezet elől menekültek el Rakkából. Támogatást nyújtottak például egy négygyerekes édesanyának, akinek a férjét kivégezték a terroristák, mert nem volt hajlandó áttérni muzulmán hitre. A baptisták szakmai segítséget nyújtanak a libanoni Manszúriat városban a sajátos nevelési igényű és fogyatékkal élő diákok intézményének is.
Szíriai muzulmán mrenekültek gyerekei tanulnak egy ideiglenes, keresztény humanitárius szervezet által működtetett iskolában. Szír tanyagaból, arabul (Libanonban egyébként a diákok angolul és franciául tanulnak sok tárgyat), három váltásban. 320.000 menekült gyereknek nincs hova járnia iskolába.
Mobil patikából kapnak gyógyszert szíriai menekültek. Az iraki keresztény menekültek papjától hallottuk: vasárnap halt meg a hetedik ember közülük amiatt, hogy nem tudták kórházba vinni, mert nincs ki kifizesse az ellátás költségeit.
Két gyermekes szíriai menekültcsalád egy heti élelmiszersegélye. 1.5 millió regisztrált szír menekült van Libanonban, rajtuk kívül még közel félmillió embernek nincs papírja. Hazamennének, de nem lehet - a határ másik odalán az Iszlám Állam katonái.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Akkumulátorok, más elektronikai eszközök Munkácsra és környékére
Pákozd, Munkács - Akkumulátorokat, invertereket, töltőket és feszültségszabályozókat szállított a határon túlra a Baptista Szeretetszolgálat, a rakomány beszerzését a Hungary Helps Programmal való együttműködésben végeztük el.

Keresztény közösségeket segít a Baptista Szeretetszolgálat
Magyar fejlesztésű mezőgazdasági innovációval segíti a Baptista Szeretetszolgálat az üldözött, vagy humanitárius segítségre szoruló keresztény közösségeket Libanonban, Szíriában és Kenyában.

Földrengés Törökországban: tíz túlélőt talált eddig Antakya-ban a mentőcsapat
Kedden, magyar idő szerint 19 órakor egy 22 éves fiút, majd később egy ugyancsak 22 éves nőt emelt ki a romok alól a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoportja. Ők voltak az elsők...