Örömkönnyek és csodás pillanatok a földalatti csarnokban
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. december 17., szombat 16:46
A 150 méter mélyen megtartott ünnepségen idén a Baptista Szeretetszolgálat a sok száz cipősdoboznyi karácsonyi ajándékon felül külön meglepetéssel is szolgált, hiszen megszervezte, hogy Pintér Béla gospel énekes fellépésével a tőle jól ismert módon ismét elvarázsolhassa a kicsiket és a nagyobbakat. Ő első alkalommal lépett a sóbánya színpadára. A dalokat sokan együtt énekelték az előadóval, akinek negyvenöt különböző helyről érkezett több száz szegény gyermek tapsolhatott. A Baptista Szeretetszolgálatot idén Révész Balázs képviselte az eseményen, aki jelen volt 2005-ben az első ünnepségen is. A meghatott pillanatokat követően elmondta: tizenegy év telt el az első átadás óta, s azok a gyerekek, akik az akkori akció során ajándékcsomagot kaptak Magyarországról, remélhetőleg most már felnőttként maguk is az ajándékkészítők táborát gyarapítják. A segélyszervezet az eltelt évek alatt máig több mint 20 ezer ajándékcsomagot juttatott el Erdélybe, többségében ottani árvákhoz.
A gyerekek felkiáltva köszöntötték Böjte atyát, aki ezúttal nem lehetett jelen az ünnepségen, mint ahogyan szívükben hálát mondtak azoknak az adományozóknak is, akik a Baptista Szeretetszolgálat közvetítésével küldték el szeretetük jelképeit a hideget lehelő hegyek közé. A hegyek közé, amelyek embervágta szája, a sóbánya bejárata mindig sötéten sóhajt az érkezőre. Azon túl, valahol mélyen odalent, sófalakkal körülvéve hatalmas termekben várja az idő a megnyugvást, a szeretetet, mindazt a békét, amely sokak számára egy érzelem nélküli szó csupán. Mert ezen a világon a hegyek háta indulattal, bűnös gondolatokkal, cselekedetekkel és erőszakkal terhes emberfélét visel magán, a sors pedig időről időre számkivetettséget oszt a legártatlanabbaknak is. Lehetőségünk volt ismét tenni ez ellen, és nincs, mert nem lehet ennél szebb ajándék.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
![](/adat/tartalom/1930/gyorskep/nagykep/449219492_122153115434228005_8053681708149293926_n.jpg)
Bizonyítványosztás Csádban, a program egy újabb állomása
Csád - Befejeződtek a Hungary Helps Ügynökség és a Baptista Szeretetszolgálat által szervezett számítógépes és varró tanfolyamok Csádban, a magyarok által felújított tanteremben, a Baba Musztapha Kultúrházban.
![](/adat/tartalom/1923/gyorskep/nagykep/0.jpg)
Két csapatunk is második lett a robotika Európa-bajnokságon
Németország - Június 12 és 16 között, Németországban került megrendezésre az European RoboCup Junior 2024 elnevezésű robotika Európa-bajnokság, melyen a Baptista Szeretetszolgálat robotika tehetségprogramja két rescue kategóriában képviselte Magyarországot.
![](/adat/tartalom/1920/gyorskep/nagykep/img-20240525-wa0003-1.jpg)
Megújult két oktatóterem Csádban, megtörtént az átadás
N'Djamena - A Hungary Helps Program és a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével két oktatóterem is megújult Csádban.