“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Kommunikáció, adománygyűjtés és civil szervezetek segítése

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. március 03., péntek 16:05

 

Ukrajna – A Baptista Szeretetszolgálat résztvevője egy újonnan induló nemzetközi projektnek, amelynek célja, hogy a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus és a változó politikai helyzettel összefüggésben erősítse a humanitárius tevékenységgel foglalkozó civil szervezetek alapvető készségeit.   


A projekt legfőbb feladata, hogy növelje a helyi NGO-k kapacitását, segítse a civil szervezetek fejlődését. A megvalósítás során alkalmazzák a V4-ek tapasztalatait és ezzel erősítik az együttműködést a V4-ek nem kormányzati szervezetei és ukrajnai NGO-k között. A program négy elemből áll. Része egy hétalkalmas tréning, amelynek témája lesz több más mellett például az adománygyűjtés, az önkéntesség, a szociális munka és a krízis-beavatkozás. Sor kerül majd tanulmányútra, egy tanácsadói mentorprogramra és egy kijevi konferenciára is. A képzések 2017 májusától 2018 szeptemberéig történnek meg. A Visegrádi Alap által finanszírozott projektet a Baptista Szeretetszolgálat mellett az ADRA Szlovákia, az ADRA Csehország, a lengyel Medical Mission és az ADRA Ukrajna valósítja meg.

 


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja

N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.

Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői

Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.

A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot

Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.

Lap tetejére