Feszült a helyzet Sid környékén – kollégáink jelentik Szerbiából
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. november 13., péntek 00:28
A helyi hatóságok úgynevezett „állami hadműveleti területként" kezelik az egyébként nyitott, el nem kerített és bárki számára könnyen megközelíthető térséget. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai a San Diegó-i és a szerbiai kollégákkal együtt élelmiszercsomagokat és ruhaneműt osztottak a láthatóan fáradt és éhes rászoruló, gyermekes családoknak. A helyzetre jellemző a viszonylagos szervezetlenség és ugyanakkor a túlbürokratizált eljárás a segélyek kiosztásában. Míg a helyi illetékesek egyik vezetője engedélyezi az osztást, addig a másik akkreditáció hiányára hivatkozva megtiltja és bizony néha a hangvétel is barátságtalan. A szlovén határzár híre és talán a szervezetlenség is lehet az oka annak, hogy egyre nagyobb a frusztráltság a migránsok körében, és ez kisebb-nagyobb atrocitásokhoz vezet egymás között és olykor a helyi hatóságok képviselőivel is. A szlovén határzár előrevetítheti egy új, Románián és Magyarországon átvezető migrációs útvonal létrejöttét, bár az erre vonatkozó kérdésünkre a helyi hatóságok kitérően nyilatkoztak.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Segítsük együtt a kolumbiai földrengés túlélőit!
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a térségben bekövetkezett újabb természeti katasztrófára reagálva megkezdte a helyszíni segítségnyújtás megszervezését Kolumbiában is. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében.
Folytatjuk venezuelai programunkat a katasztrófa túlélőinek érdekében
Augusztus 12-én a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjától útnak indult Hollandián át Venezuela felé az a kamion, amely a Baptista Szeretetszolgálat adományát vitte magával a földrengés sújtotta országba.
Újabb szállítmány érkezett Székelyföldre, az együttműködés folytatódik
A Baptista Szeretetszolgálat a közelmúltban hosszútávú együttműködés lehetőségét alapozta meg Székelyföldön. Ennek jegyében újabb jelentős értékű, új ruhákból álló adomány érkezett logisztikai központunkból Csíksomlyóra a Caritashoz, valamint a Dévai Szent Ferenc Alapítvány közeli gyermekotthonaiba.

BELSŐ MENÜPONTOK
