“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Félmillió forint a londoni magyaroktól

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. március 23., csütörtök 13:24

 

London – Sikeres jótékonysági akciót szerveztek március első felében az angliai nagyvárosban a Baptista Szeretetszolgálat támogatásával működő gyermekotthonok javára.

 

Két teltházas előadást tartott nemrégiben a londoni magyarok előtt Vujity Tvrtko televíziós újságíró, aki beszélt a Baptista Szeretetszolgálat Észak-Koreában, Haitin, Afrikában és Srí Lankán végzett munkájáról is. Az eseményen több mint félmillió forintot dobtak a segélyszervezet perselyébe, és száznál többen írták alá azokat a magyar nemzeti színű zászlókat, amelyek majd Srí Lankára és Haitira, az ottani baptista támogatással működő gyermekotthonokba kerülnek. Korábban az öt esztendős törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház javára Moravszki Viktória szervezte a gyűjtést, ő vállalta a két távoli gyermekotthon támogatásáért indított legutóbbi akció lebonyolítását. Barátaival ő maga is adakozott. A Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid nemzetközi igazgató képviselte a londoni jótékonysági rendezvényen.

Srí Lankán elsősorban magyarországi adományozóinak köszönhetően árvaházat és Help-falut épített a Baptista Szeretetszolgálat. A 2004-es dél-kelet ázsiai cunami miatt a szigetországban legalább 30 ezer volt a halálos áldozatok száma, nagyon sok gyerek maradt anya és apa nélkül. A cunami kis árvái azóta felnőttek, de az akkori akcióra azóta is büszkén gondolnak a segélyszervezet munkatársai, hiszen más szervezetekkel ellentétben a baptisták tevékenysége sikeres volt a nehéz körülmények ellenére is.

Haitin a 2010-ben bekövetkező földrengés után elég hamar egyértelművé vált, hogy az otthonteremtés mellett a legfontosabb a gyermekek jövőjéről való gondoskodás. Ezért a Baptista Szeretetszolgálat helyi partnerei azt kérték, segítsenek a fiatalokon. A szervezet vezetői úgy döntöttek, helyi és nemzetközi partnerségben építenek egy iskolát, amely az óvodától az általános iskola befejezéséig várja a gyerekeket. Azt akarták, legyen ez olyan gyermekközpont, ahol van óvoda, iskola, árvaház és még szakképzés is. Úgy sikerült ezt kialakítaniuk, hogy három óvodai csoport és hat általános iskolai osztály működik az intézményben, az ottani árvaházban pedig harmincnál több árvát és félárvát nevelnek. A központban angol nyelvet, számítástechnikát, szabás-varrást tanítanak, egy időben autó- és motorszerelés is szerepelt a tantervben.

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére