“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A venezuelai földrengés helyszínén dolgozik a baptista humanitárius csapat!

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2026. július 02., csütörtök 13:28

 

 
A pusztító földrengés helyszínén dolgozó munkatársaink a caracasi Magyar Házban vertek tábort, ahol nincsenek egyedül: ott már napok óta a katasztrófa miatt otthonukat elhagyni kénytelen venezuelai magyarokat szállásoltak el. Hely van bőven, hiszen az épületet még akkor építették, amikor az ottani magyar kolónia legalább hússzor akkora volt, mint ahányan mostanra maradtak.
 
A Baptista Szeretetszolgálat hétfő óta gondoskodik az ott menedéket kapott túlélők élelmezéséről, miközben csatlakoztak a venezuelai baptisták segélyprogramjához, akik La Guairában osztottak ételt, ruhát és higiéniai csomagot a rászorulóknak, működtetnek egészségügyi szolgáltatásokat kínáló sátrat, ivóvizet szűrnek és lelki támaszt nyújtanak a traumatizált áldozatoknak.
 
Venezuela politikai és gazdasági értelemben is rendkívül nehéz helyzetben van, ezért a földrengés helyszínén dolgozó kollégáink fontos feladata volt, hogy sikerüljön megszervezni élelmiszer és tisztálkodási termékek beszerzését. Az első ötven családot, mintegy kétszáz rászorultat már elértük segélycsomagjainkkal, a közeljövőben helyi partnereink – támogatóinknak köszönhetően – további ezer családnak biztosítanak majd élelmiszert! A túlélő venezuelai magyar családokat is igyekeztünk felkutatni, felkeresni.  
 
A Baptista Szeretetszolgálat folytatja az áldozatok megsegítése érdekében indított adománygyűjtést. A felajánlásokat a UniCredit - 10918001-55555555-55555555-as bankszámlára várjuk (közleményben írják rá: „Földrengés Venezuelában”), de lehetőség van online adományozásra is a https://adomany.baptistasegely.hu/ oldalon!
 
Fotók: Lukács Csaba
 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Segítsük együtt a kolumbiai földrengés túlélőit!

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a térségben bekövetkezett újabb természeti katasztrófára reagálva megkezdte a helyszíni segítségnyújtás megszervezését Kolumbiában is. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében.

Folytatjuk venezuelai programunkat a katasztrófa túlélőinek érdekében

Augusztus 12-én a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjától útnak indult Hollandián át Venezuela felé az a kamion, amely a Baptista Szeretetszolgálat adományát vitte magával a földrengés sújtotta országba.

Újabb szállítmány érkezett Székelyföldre, az együttműködés folytatódik

A Baptista Szeretetszolgálat a közelmúltban hosszútávú együttműködés lehetőségét alapozta meg Székelyföldön. Ennek jegyében újabb jelentős értékű, új ruhákból álló adomány érkezett logisztikai központunkból Csíksomlyóra a Caritashoz, valamint a Dévai Szent Ferenc Alapítvány közeli gyermekotthonaiba.

Lap tetejére