“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A Baptista Szeretetszolgálat robotikásai továbbra is a világ élvonalában

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. augusztus 01., kedd 10:33

 

Nagoya, Japán – Július 26-tól 30-ig Nagoya városában rendezték meg a RoboCup Junior 2017 elnevezésű robotika világversenyt, amelyen Magyarországot a Rescue Line kategória nemzeti minősítő versenyének eredménye alapján ismét a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapata képviselte.

A 2017-es helyszín a RoboCup évfordulójához kötődött, a sorozat 20 éve Japánból indult útjára. A RoboCup egy – az Egyesült Államok, Németország és Japán által létrehozott – kutatóprojekt, melynek a versenyzésen túl az elsődleges célja a világ felnőtt és junior korosztályú robotépítőinek összefogása, a tudományos terület fejlődésének elősegítése. A junior (11-19 év) korcsoport versenyeztetésének rendkívüli jelentősége van, hiszen így a fiatal tehetségek már korán bekapcsolódhatnak a kutatási folyamatokba.

A Baptista Szeretetszolgálat csapata 2012-től vesz részt a rescue robotok fejlesztésében, versenyében. A robotok katasztrófa-szimulációs helyzetekben, emberi beavatkozás nélkül, autonóm módon mentenek áldozatokat, csak a szerkezetükre és a programozásukra hagyatkozhatnak. Az akadályokkal nehezített mentési feladatok során az eredményes szereplés feltétele a jó robotkonstrukció, és annak hatékony programozása. A legtöbb junior versenyhez viszonyítva a felhasználható eszközök tekintetében a robotok tervezőinek nagyobb szabadsága van, nincsenek egy- egy gyártó készleteire korlátozva. A robotok programozása összetett feladat, ugyanis képesnek kell lenniük arra, hogy akár 8 percen keresztül autonóm módon végezzék feladatukat, alkalmazkodva a folyamatosan váltakozó környezeti feltételekhez.

RoboCup Junior méretét jellemzi, hogy az idén három ligában (menekítő, foci, tánc) összesen 182 csapat vett részt az eseményen. A világversenyt minden évben az országok nemzeti minősítő versenyei előzik meg. A bajnokcsapatok kvótát kaphatnak a RoboCup Junior világbajnokságra, így kategóriájukat tekintve a világ legjobb robotépítői- programozói mérhetik össze tudásukat, cserélhetnek tapasztalatot.

Hazánkban a Magyar Ifjúsági Robot Kupa 2017 volt az egymás utáni hatodik alkalom, amikor a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapatának tagjai rescue kategóriában magyar bajnoki címet szereztek: 2013-ban Hollandiában, 2014-ben Brazíliában, 2016-ban Németországban versenyeztek, és értek el több világbajnoki dobogós helyezést.

Az idei világversenyen voltak olyan országok, amelyek több csapattal képviseltették magukat, így Japán négy, Irán három, Kína és Tajvan két-két csapattal erősítette a legnépesebb (38 robotot számláló) Rescue Line kategória mezőnyét. Ebben a kategóriában az életkor szerinti bontás megszüntetésével a 11-19 éves robotprogramozók egy korcsoportot alkotva versenyeznek, amely egyértelműen a felső korhatár irányába „tolta” a résztvevők életkorát.

Nagoyában három nap alatt összesen tizenegy előre ismeretlen pályán kellett mentési feladatot végrehajtaniuk a robotoknak, amelyek közül a legjobb kilenc futam pontszáma határozta meg a végső sorrendet.  A magyar csapat által készített és programozott robot végig az élmezőny második felében haladva végül a 10. legmagasabb pontszámmal zárta a versenyt. Eredményük színvonalát tükrözi, hogy többek között olyan országok csapatait sikerült maguk mögé utasítani, mint az USA, Oroszország, Németország. Az idei versenyen a mezőnyből kimagasló pontszámokat elérő, több robottal induló országok (Irán, Kína, Japán, Tajvan) csapatai közül is többen mögöttük végeztek.

A Baptista Szeretetszolgálat csapatának tagjai: ifj. Abán Csaba, Jakab Ágnes, Léka Patrícia, Papcsák Nóra. Felkészítő tanáruk: Abán Csaba. A 2017-es, illetve az előző évek teljesítménye alapján egyértelmű, hogy a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapata kategóriájában már ötödik éve a világ élmezőnyéhez tartozik.

Papcsák Nóra:

„Nagyon jól éreztem magam a hét alatt, bár az utazás kicsit lefárasztott. És hát a verseny... Arra csak azt tudom mondani, hogy remek volt. Elég sokat izgultam azon, hogy mi, hogyan sikerül. Nagyon örülök annak, hogy ott tudtam lenni, hogy részese lehettem ennek.”

Jakab Ágnes:

„A verseny hangulata csodálatosnak bizonyult, nagyon szimpatikus volt a környezet, még a superteam-et is élveztem, próbára tette az angol nyelvtudásom. Örülök annak, hogy újra eljutottam egy számunkra új helyre ilyen nagyszerű társakkal, örülök, hogy velük tehettem meg ezt az utat.”

Léka Patrícia:

„Számomra nagyon fontos volt ez a verseny, mert most vehettem részt először ilyen jellegű kihíváson. Nagyon sokat tanultam ez alatt a pár nap alatt. Sikerült új tapasztalatokat gyűjtenem. Először nagyon izgultam, hogy mi vár majd ránk, hiszen úgy jöttünk, hogy Magyarországot képviseljük, ami számomra egy nagyon nagy lehetőség. Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy a legjobb 10 között vagyunk. Szerintem ez nagyon szép eredmény és mindent megtettünk, hogy a legjobbat kihozzuk magunkból ez alatt a pár nap alatt. Remélem, továbbra is jó eredményeket érünk el. Nekem ez egy nagyon jó élmény és lehetőség volt.”

ifj. Abán Csaba:

„Izgalmas versenyen vehettünk részt, melynek során rengeteg tudást és tapasztalatot szereztünk. Hatalmas élmény volt számunkra az utazás, hogy a világot láthattuk. Tokióban 40 emelet magasból csodálatos kilátásnak voltunk szemtanúi, utazhattunk japán gyorsvonatokkal, melyek 300 km/h-val szállították az utasokat. Örök emlékek maradnak a repülőzések, a tokiói és a dubai buszos kirándulások. Köszönjük, és hálásak vagyunk azért, hogy Japánban versenyezhettünk.”

 

„A versenyre való felkészüléshez az Új Európa Alapítvány (MOL Tehetségtámogató Program 2016 Művészet-tudomány Kategória) pályázati támogatása is hozzájárult, amelyből az Országos Baptista Robotika Csapat a felkészüléshez eszközöket vásárolt.”

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére