“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Jelentős támogatást kaptunk mentőkutyáink kiképzésére

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. december 21., csütörtök 15:16

 

Budapest – A 2017-es esztendőben a Fressnapf közössége bebizonyította, hogy összefogással nagy sikereket lehet elérni: az idei kezdeményezés eredményeképpen  4 millió 72 ezer 950 forintot gyűjtöttek össze vásárlóik segítségével a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport kutyakiképző részlege számára. 

A Fressnapf  és a Baptista Szeretetszolgálat minden elkötelezett vásárlónak megköszöni a segítséget, akik nélkül nem sikerült volna ez a csodálatos karácsonyi ajándék: 9051 darab Fressnapf barátság karkötőt sikerült értékesíteni az „Adj egy pacsit” kezdeményezés keretein belül. Az összegyűlt összeget dr. László Ágnes, a Fressnapf Hungária Kft. marketingigazgatója adta át Gál Dávidnak, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatójának, akit Lángos és Nápolyi – képzés alatt álló mentőkutyusok – is elkísértek az adomány átadására. A Fressnapf és a Baptista Szeretetszolgálat nevében szeretnénk megköszönni minden kedves vásárló hozzájárulását ehhez a kiemelten sikeres adománygyűjtéshez! Reméljük, a jövőben is együtt vihetünk véghez hasonló kezdeményezéseket!

 


Lap tetejére