Vidám órák a fóti gyermekfesztiválon
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. június 18., vasárnap 12:58
Fót – A Baptista Szeretetszolgálat csapata értékes programot szervezett a gyerekeknek a június 16-án, 17-én és 18-án megrendezett, immár ötödik országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztiválon. Együttműködő partnerünk, a ByTheWay együttes műsora ugyancsak nagy sikert aratott az ifjak körében.
Tekintettel az ötödik alkalomra, a rendezvény évről évre növekvő sikerére, az idén még több fellépővel, még színesebb programokkal és több ajándékkal, illetve sok-sok meglepetéssel várták a szervezők a visszatérő és az új vendégeket: így került sor a Baptista Szeretetszolgálat meghívására is. A Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztiválon való részvétel egyébként egyfajta jutalom, elismerés volt minden olyan gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő leánynak és fiúnak, aki a saját környezetében tanulmányi eredményével, sporttevékenységével, magatartásával, a közösségért végzett tevékenységével az elmúlt időszakban példát mutatott társainak.
A Baptista Szeretetszolgálat három munkatársa és három önkéntese, Lubo bohóccal és barátaival szombaton délután érkezett a helyszínre, hogy vetélkedővel, szellemi kihívásokkal szórakoztassa a vállalkozó kedvű gyerekeket. A legjobbak nyerhettek tudásukkal és ügyességükkel, de – a támogatóknak köszönhetően – senki sem távozott üres kézzel a baptisták asztalai mellől. A programot a Magyar Honvédséggel együtt bonyolították le a segélycsapat tagjai. A Baptista Szeretetszolgálat korábban, például a Cipősdoboz Akció idején már együttműködött a ByTheWay fiúegyüttes tagjaival, akik ezúttal pénteken léptek fel a Károlyi-kastény kertjében felállított színpadon. Produkciójuk nagy tetszést aratott.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A DHL is segítette Sulipakk akciónkat!
Budapest - A vállalatnál úgy gondolták, hogy ebben az évben is csatlakoznak a Baptista Szeretetszolgálat Sulipakk akciójához. Előbb szeptember 14-én, majd 19-én fogtak össze azért, hogy a nélkülöző magyar kisgyerekek értékes tanszerhez juthassanak.

Meglátogatta menekültszállónkat az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának regionális koordinátora
Budapest - Minap meglátogatta a nálunk elszállásolt menekülteket Scott Lang, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának regionális menekültügyi koordinátora, aki megtekintette a szállót, beszélgetett munkatársainkkal és az ott élőkkel.

Tanévnyitó ünnepség a megújult fővárosi baptista középiskolában
Budapest - A megújult „Budapest” Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola szeptember 1-én, pénteken rendezte meg tanévnyitó ünnepségét.