Vidám nőnap a kőbányai Baptista Szolgáltató Központban
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2025. március 10., hétfő 12:16
Ismét szépségnappal lepte meg a Baptista Szeretetszolgálat nőnap alkalmából a hajléktalanszállóin, illetve anyaotthonaiban élő hölgyeket. A vendégek igénybe vehették három fodrász, két kozmetikus és négy manikűrös önkéntes szolgálatait. Hatalmas volt az öröm, hiszen a rászoruló nőknek ez kuriózum, nem jutnak el önerőből szépségszalonba. A vendégek nagyon élvezték a napot, hiszen itt minden róluk szólt, mindenki az ő kedvükben járt. Volt tombola, értékes nyereményekkel, a nap végén pedig támogatóinknak köszönhetően mindannyian alapvető higiéniás termékekből összeállított ajándékcsomaggal távoztak.
Köszönjük támogatóinknak, akik nélkül mi sem tudnánk segíteni: a szépítő önkénteseknek, a Rossmann-nak, a dm-nek, az Yves Rocher-nek és a Borhy Kertészet-nek!
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Közlemény!
Érintők: Itt a gyűjtőpontok listája!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Több mint ételosztás: adományokat, önkénteseket várunk!
A Baptista Szeretetszolgálat novembert a hajléktalanság hónapjának jelölte ki. Rendezvényünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet a hajléktalanságban élő emberek helyzetére, és személyes figyelemmel, gyakorlati segítséggel fordulni feléjük.

BELSŐ MENÜPONTOK
