Vásáron mutatták be a jó szívvel készített díszeket
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. szeptember 25., hétfő 10:19
Gyömöre – A Baptista Szeretetszolgálat közel egy éve, 2016 októberében avatta fel az értelmi fogyatékosok nappali ellátóját, azóta egy időben 20 rászorultról gondoskodnak a Győr-Moson-Sopron megyei településen.
Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára az avatáson azt mondta, az intézmény az együttműködésnek és a fogyatékosok ellátásának egyformán jó példája. Kiemelte annak jelentőségét, hogy a helyi közösség kezdeményezése ilyen eredményesen találkozott a segélyszervezet és a Magyarországi Baptista Egyház céljaival. Úgy fogalmazott, a szeretetszolgálat lényegében a kormány programját valósítja meg azzal, hogy a fogyatékosok „otthon-közeli” ellátását helyezi tevékenységének előterébe, ez a feladatellátás pedig számíthat a kormány támogatására.
A Miháldy Borbála nevét viselő ház egyike azon intézményeknek, amelyeknek köszönhetően a Baptista Szeretetszolgálat – bár híre elsősorban a külföldi segélyakciókról jut el a nyilvánossághoz – tevékenységének mintegy kilencven százalékát tekintve hazai rászorultakról gondoskodik. A szervezet Gyömörén is támogatta a helybélieket abban, hogy ápolni tudják a rászorultak gondozásának örökségét: ehhez hálás partnerekre találtak, hiszen a településen tudják, mennyire fontos a közösség összefogása.
A nappali otthon az avatás óta egy időben általában 20 rászoruló ellátását biztosítja a téti, a győri és a pápai járásból, ezt egészen 18 éves kortól nyugdíjig vállalják enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékosok esetében. A gyömörei házban és annak környékén elsősorban mezőgazdasági jellegű foglalkoztatás folyik, de díszeket is készítenek. Legutóbb ezekkel 2017. szeptember 23-án, szombaton mutatkoztak be a településen megrendezett népszerű őszi eseményen, a Toronyirány Vásári Forgatagban. Az intézmény gondozottjai és dolgozói a vásárban mutatták be, illetve kínálták kedves, szeretettel készített portékáikat a látogatóknak.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Megújult a csepeli baptista gimnázium és sportiskola tornacsarnoka
Budapest - A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának jelenlétében adtuk át a Budapest Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola tornacsarnokát október 16-án, Csepelen.

Remek siker a FETE Kupán: harmadik helyen végeztek a rohodi labdarúgók
Felcsút - Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Felzárkózó Települések elnevezésű program országos labdarúgó tornáját, a Fete Kupa döntőjét. A négy, regionális selejtezőből továbbjutott legjobb futballcsapatok játékosai a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felcsúti otthonában léphettek pályára október második hétvégéjén.

„Szolgálatunk fókusza az Ember!” A Baptista Szeretetszolgálat vezetői konferenciája
Dr. Szilágyi Béla elnök és Papp János baptista egyházi vezető köszöntőjével kezdődött meg október 6-án a Baptista Szeretetszolgálat országos vezetői konferenciája, ahol hagyományosan a 30 esztendős segélyszervezet különböző szociális, oktatási, segélyezési és egyéb más területein dolgozó szakemberek összegezték az elmúlt időszak munkáját és határozták meg az előttük álló feladatokat. A jelszó évtizedek óta változatlan: Hittel és szakértelemmel!