“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

V. Oktatási konferencia Szigetszentmiklóson

Szerző: Süni Bejegyzés: 2014. március 21., péntek 16:03

A 2014. március 20-i rendezvényt Szenczy Sándor elnök nyitotta meg, majd Durkó István köszöntötte a jelen lévő iskolaigazgatókat, vezetőket. A Szeretetszolgálat intézményrendszerének változásáról Szabó Csaba oktatási igazgató tartott előadást, aki később beszélt a magiszteri rendszer bevezetéséről is. Szó volt továbbá az iskolai alapdokumentumok kötelező felülvizsgálatáról, valamint a most kialakítandó, az oktatási intézményeket egységesen érintő arculatról. Szalánczi Zoltán, az Oktatási Tanács elnöke tájékoztatást tartott a tanács munkájáról, az iskolalelkészi hálózat működéséről pedig Paróczi Zsolt, a BOK elnöke beszélt. Az egynapos konferencia fórumbeszélgetésekkel zárult.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

3000 tanszercsomagot osztottunk ki a kisdiákoknak

Ebben az esztendőben ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatás programját a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat. Így évről évre több ezer családnak segít a szervezet, oda kerül a támogatás, ahol arra a legnagyobb szükség van.

A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban

Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.

Mi is Érintők lettünk!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.

Lap tetejére