Ukrajnából érkezett gyerekek kirándulása, nagyszerű programja a fővárosban
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2023. március 20., hétfő 10:32
A Kulturális kirándulás a fővárosban című programsorozatunk újabb állomásához érkezett: Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat programvezetője március harmadik hétvégéjén a hozzá csatlakozott önkéntesek élén ukrajnai gyerekeket látott vendégül, elsősorban a Novotel Budapest Danube és a Pizza King Express támogatásával. A látogatás első napján megtekintették a Parlament épületét, jártak a BalloonFly kilátónál és Superfly Budapest játszóházban. A program második napja a Novotel Budapest Danube, és a Vízi Cirkusz - Duna Cirkusz meglátogatásával folytatódott.
Köszönjük mindazok segítségét, akik lehetővé tették az események lebonyolítását!
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról
A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.
3000 tanszercsomagot osztottunk ki a kisdiákoknak
Ebben az esztendőben ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatás programját a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat. Így évről évre több ezer családnak segít a szervezet, oda kerül a támogatás, ahol arra a legnagyobb szükség van.

BELSŐ MENÜPONTOK
