Tisztítószerekkel segített a Baptista Szeretetszolgálat
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. március 27., péntek 21:15
Magy – A minap 480 liter hypo-val és kétszer 5 liter folyékony szappannal támogatta a Baptista Szeretetszolgálat Magy Község Önkormányzatát a koronavírus-járvánnyal szembeni küzdelemben.
A gyorssegélyt Czirják István, a település polgármestere vette át a segélyszervezet településen működő Jelenlét Pontján dolgozó kollégáitól. A tisztítószerekkel a 900 fős település családjait, továbbá közintézményeit segítjük a járvány megfékezésében, és a betegséggel szembeni védekezésben. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település szerepel a „Felzárkózó települések” nevű hosszú távú kormányprogramban, ahol a Baptista Szeretetszolgálat a többi nagy segélyszervezettel közösen, összesen 300 nehéz helyzetű település felzárkózásához nyújt segítséget, ezekben a vészterhes időkben is, amikor az eddigieknél is nagyobb szükség van az összefogásra.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Közlemény!
Érintők: Itt a gyűjtőpontok listája!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Több mint ételosztás: adományokat, önkénteseket várunk!
A Baptista Szeretetszolgálat novembert a hajléktalanság hónapjának jelölte ki. Rendezvényünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet a hajléktalanságban élő emberek helyzetére, és személyes figyelemmel, gyakorlati segítséggel fordulni feléjük.

BELSŐ MENÜPONTOK
