“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Robotika csapatunk újabb sikere

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. november 28., szombat 17:25

 

A robot szumó versenyeken a csapatok által tervezett, épített, és programozott robotok autonóm módon, emberi beavatkozás nélkül, szenzorjaikra, programozásukra hagyatkozva küzdenek meg egymással a robot szumó szabályai szerint. Az eredményes szereplés alapfeltétele a jó konstrukciós tervezés, illetve annak hatékony programozása.
 
Az idei versenyen a robotok két selejtező csoportra osztva (13-13) mérkőztek egymással a legjobb 12 robotot felvonultató középdöntőbe jutásért. Mindkét selejtező csoportban hármas győzelmet aratva kerültünk a középdöntőbe, ahol 5 robotunk kimagasló teljesítménnyel kivívta a döntőben való részvételt.

A legjobb hat robotot felvonultató döntőben csapatunknak veretlenül sikerült megszerezni az I., II., III, IV. és V. helyezéseket.

[letoltes:/adat/kep/ESZTAR.JPG|ESZTAR.JPG|1.18 MB|JPG]
 
A képen a csapat tagjai (balról): ifj. Abán Csaba, Jakab Ágnes, Papcsák Nóra Annamária, Poór Lili, Léka Patrícia, és felkészítőjük Abán Csaba.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Európai baptista vezetők a Baptista Szeretetszolgálatnál

Törökbálint, Velence, Székesfehérvár, Pákozd - Az oktatás, a speciális mentés, a szociális és a logisztikai munka egy-egy fontos szeletével ismerkedtek meg azok a vendégek, akik pénteken délután fővárosi programjukat kiegészítve több Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott intézményt és szervezetet is meglátogattak.

Megállapodást kötött az MKI, a baptista egyház és a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - Együttműködési megállapodást kötött a Magyarságkutató Intézet (MKI), a Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat hétfőn.

Felkészülten földön, vízen, de még a levegőben is!

Dunakanyar – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei az elmúlt napokban mindent megtettek azért, hogy felkészülten fogadhassuk a Duna tetőzését.

Lap tetejére