Piaci sátrakban is megmutatja magát a segélyszervezet
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2018. április 19., csütörtök 08:12
Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat és az Expodom együttműködésével országszerte még többen ismerhetik meg a segélyszervezet magyarországi és nemzetközi tevékenységét.
A Baptista Szeretetszolgálat szociális intézményeinek hálózata a különböző szolgáltatási formákban naponta több mint 18 ezer rászorultról gondoskodik. Családsegítést, időskorúak gondozását, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítését, gyermekjóléti alapellátási és gyermekvédelmi tevékenységet, intézmények fenntartását végzi. A nemzetközi osztály partnereivel egyebek mellett az európai polgárok önkéntes munkáját segíti a segélyezésben. A kollégák a Külügyminisztériummal együttműködve külföldön bajba jutott magyar állampolgárokat hoznak haza, de az emberkereskedelem elleni küzdelem kapcsán is folytatódik a magyar áldozatok ellátása.
A segélyszervezet 11 megyében, 32 településen, 41 oktatási intézmény fenntartója volt a 2016-2017-es tanítási évben 14 ezer 571 fiatallal foglalkozva.
A tél mindig kihívást jelent: a Baptista Szeretetszolgálat azért, hogy minél nagyobb számban tudjon segíteni a fedél nélkül élőkön, mára a főváros egyik legnagyobb hajléktalan-ellátó rendszerét működteti. De a szegényeket más formában is kell segíteni: tavaly 14. alkalommal hirdettük meg a Cipősdoboz Akciót, amelynek során több mint 48 ezer cipősdoboz ajándékot kaptak a gyűjtőpontok a magyarországi adományozóktól, ezeket osztottuk ki országszerte és Erdélyben.
A HUBA-Rescue24 Nemzetközi Tűzoltó és Kutató-Mentő Csoport folyamatosan készültségben van, hogy ha kell, bajba jutott személyeket mentsen.
Mindezen tevékenységek csak részei annak a nagy egésznek, amely a több mint 20 esztendős Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét alkotják. Ezekről a szociális szolgáltatásokról, helytállásokról, a szervezet nyújtotta segítségről és az együttműködési lehetőségekről olyan piaci sátrak alkalmazásával igyekszünk tájékoztatni a nyilvánosságot, a sajtót és a közvéleményt, amelyek számos alkarommal és körülmények között felhasználhatóak.E törekvésünkben a sátrakat önzetlenül adományozó, gyorsan összecsukható party sátrak forgalmazó cég, az Expodom (www.expodom.hu) van a segítségünkre.A Baptista Szeretetszolgálat ezúton köszönni meg az Expodom nagylelkű segítségét.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

November 24-én, pénteken elindult az idei, sorban a 20. Cipősdoboz Akció
Idén 20. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatjuk el, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.

Fejlesztés Seregélyesen: épületszárnnyal bővült a Hétszínvirág baptista óvoda
Seregélyes - Új bölcsődei szárnnyal bővült a seregélyesi Hétszínvirág Baptista Óvoda épülete, melyben november elején kezdődhetett az oktató-nevelő munka.

A baptista gimnázium viszonyítási pont a tehetséggondozás területén
Budapest - A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára mondott köszöntőt az Addetur Baptista Gimnázium, Technikum és Szakiskola fennállásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.