Ózongenerátor adomány érkezett a Cipősdoboz Akció részére
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. november 24., kedd 12:20
Kecskemét – A járványhelyzetre való tekintettel a Szinimpex Kft. idén ózongenerátorral segíti a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akcióját.
Egy ózongenerátort kapott a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciója, aminek használata a kontaktmentes dobozgyűjtés mellett biztosítja majd a dobozok fertőtlenítését. Kovács Szinisa, a Szinimpex Kft. ügyvezető-tulajdonosa elmondta: úgy döntöttek, idén – a pandémiás helyzetre való tekintettel – egy ózongenerátor kölcsönadásával támogatják a karitatív kezdeményezést, majd hozzátette, nem először támogatják az akciót, mivel ez cégük szellemiségével is összhangban van és fontosnak tartják az adományozást, az adományozás szokásának megteremtését a magyar cégek körében. Miért éppen a Cipősdoboz Akcióra esett a választásuk? Szívükhöz közel álló ez az adományozási kampány, annak célja és üzenete.
Köszönjük a felajánlást ebben a kihívásokkal teli, nehéz időszakban!
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Közlemény!
Érintők: Itt a gyűjtőpontok listája!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Több mint ételosztás: adományokat, önkénteseket várunk!
A Baptista Szeretetszolgálat novembert a hajléktalanság hónapjának jelölte ki. Rendezvényünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet a hajléktalanságban élő emberek helyzetére, és személyes figyelemmel, gyakorlati segítséggel fordulni feléjük.

BELSŐ MENÜPONTOK
