“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Oktatással és kollégiumi ellátással gondoskodunk a menekülő gyerekekről

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2023. január 10., kedd 17:34

 

Budapest - Tizenkét olyan ukrán diáknak adott, sőt ad még ma is otthont – az UNHCR támogatásával – az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium, akik egyedül voltak kénytelenek elmenekülni Ukrajnából. Az iskola a háború kitörésekor azonnal összefogott a szülőkkel, hiszen Alla Renska személyében megjelent az első diák, akit a szülei elküldtek a háború sújtotta Kijevből, hogy biztonságban legyen.

 

Az óbudai gimnázium udvarán álló konténereket alakították át hálószobákká és fürdőszobákká, s tették alkalmassá tizenhat egyedül menekülő gyerek számára. Az iskola vezetése így nem csak az oktatásban tudott azonnal helyet biztosítani a rászoruló ukrán diákoknak, de fedelet is adtak a fejük fölé, s sok mást, hogy biztonságban és otthonosan érezzék magukat.

– Alla volt az első fecske, ő adta az ötletet, hogy a szülők nélkül, egyedül menekülő diákoknak kollégiumot hozzunk létre – meséli Berczelédi Zsolt igazgató. – Az interneten találta meg az iskolánkat, s mivel látta, hogy oroszul is oktatunk, levelet írt nekünk. Nagyon megható levél volt, tudtuk, hogy segítünk, ahogy csak tudunk. Megkerestem a szülőket és partnerek voltak egy 16 férőhelyes kollégium kialakításában, berendezésében. A konténerekben közösségi teret is létrehoztak, ahol egymásra találhattak a Kőrösiben otthonra lelt menekült diákok.

Alla Renska, aki először érkezett a Kőrösibe, még ma is ott él. A 17 éves ukrán lány egyedül szállt fel Kijevben a vonatra, s teljesen egyedül érkezett Magyarországra. Még sosem járt itt, minden és mindenki idegen volt számára.

– Az első lélektani határ akkor volt, amikor meghallottam a robbanásokat és beleremegett a lakásunk ablaka – meséli Alla. – Nem sokkal ezután nekünk is le kellett menni a metróba és ott tölteni az éjszakákat. Ott hallottam a bombázásokat a fejünk felett. Borzalmas volt! Akkor döntöttünk úgy, hogy el kell hagynom az országot.

Alla szülei azonban Kijevben maradtak, ők nem tudtak Magyarországra menekülni. Egyrészt édesapja hadköteles, édesanyjának pedig azért kellett maradnia, mert a nagymama folyamatos ápolást igényel, mozgássérült egy autóbaleset miatt.

A menekült gyerekek hamar beilleszkedtek a befogadó közeg segítségével. A ballagási műsorban is részt vettek, három nyelven adták elő Bródy János: Ha én rózsa volnék című dalát. Az iskola mindent megtett, hogy jól érezzék magukat ideiglenes hazájukban.

– A szülői hálózatból összeállt egy segítő csoport, akiknél az ukrán gyerekek a hétvégéket töltik azért, hogy a meleg családi légkört ne nélkülözzék. A saját családjukkal csak telefonon tudják tartani a kapcsolatot, de a hétvégi családi programok némiképp enyhítik a fájdalmukat – meséli az iskola igazgatója. Mivel a gyerekek többsége poszttraumás stressztől szenved, pszichológus is foglalkozik velük, illetve az iskola lelkésze is a segítségükre van.

 

Berczelly Réka

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

Lap tetejére