Megérkezett Texasból az amerikai baptisták segélyszállítmánya
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. szeptember 26., szombat 15:14
A mintegy 85 millió forint értékű szállítmány elsősorban orvosi eszközöket, kötöző- és fertőtlenítőszert, gyermektápszert tartalmaz. Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke a helyszínen a sajtó megjelent munkatársainak elmondta: az amerikai, texasi baptisták ajánlották fel segítségüket, és azzal a kérdéssel keresték meg a magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezetőit, mire lenne a legnagyobb szükség? A 300 ezer dollár értékű adományt a texasi gyülekezetekben és az ottani kórházszövetségnél egy hét alatt gyűjtötték össze. Az adomány első felét a segélyszervezet önkéntesei várhatóan hétfőn juttatják el a horvátországi és a szerbiai migránsokhoz, az adomány másik részét pedig magyarországi rászorultakhoz, idősek otthonaiba, gyermekotthonokba és kórházaknak juttatják el. Az amerikai pilóták vállalták, hogy a magángépet térítés nélkül repülik át Magyarországra, így ez önmagában is sokmilliós adománynak számít. A texasi baptisták a magyarországi Baptista Szeretetszolgálat egyik legfontosabb partnereinek számítanak.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
NoPlanetB projekt: Középpontban a Föld és a klíma védelme
Budapest - Tudomány, társadalom, igazságos átmenet: a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány május 22-én a Diák Újságírók Egyesületének (DUE) szokásos éves rendezvényén vett részt az UP Rendezvénytérben, Újpesten.
„30 éve lehetséges!” Kiemelkedő munkát végzett kollégáinkat jutalmaztuk
Budapest - Az április a Baptista Szeretetszolgálat hónapja. Az eseménysorozat részeként állhattunk meg egy pillanatra, hogy kifejezzük hálánkat és megbecsülésünket kollégáink felé. Azok felé, akik nap mint nap odaadással, szeretettel végzik munkájukat a diákokért, a rászorulókért, a közösségeinkért és akikről szervezetünk jubileumi évfordulójának mottója is szól: „30 éve lehetséges!”
Megszerveztük az I. Bapti Kupát
Székely - A Baptista Szeretetszolgálat tizenhét csapat részvétele mellett április 17-én, pénteken első alkalommal szervezte meg a Bapti Kupát.

BELSŐ MENÜPONTOK
