Kubai ízek a CSÁO-ban
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. február 11., szerda 17:32
Kubai ízek a CSÁO-ban
A Baptista Integrációs Központ a főváros 13. kerületében működteti a Családok Átmeneti Otthonát, ahol jelenleg iraki kurd, afgán, albán, kameruni, togói, elefántcsontparti , kubai, szír, palesztin és örmény menekült családok élnek, ők többségükben embercsempészek hálózatán keresztül érkeztek kiszolgáltatva hazánkba. A CSÁO pályázati forrásból a Berzsenyi Dániel Gimnázium közösségi szolgálatot végző tanulóival együttműködve szabadidős, közösségteremtő programot valósít meg: első alkalommal február 10-én, kedden délután a berzsenyis gimnazisták közreműködésével kubai ízekkel ismerkedhettek meg a különböző kultúrákból érkezett menekültek. Miközben az intézmény emeletén Ottero magyar fiatalok segítségével megfőzte Mórok és keresztények elnevezésű rizses, fekete babos, csirke- és sertéshúsos kubai ételkülönlegességét, a földszinten farsangi álarcokat készítettek a gyerekek, a nagyobbak pedig előadást hallhattak Magyarország farsangi népszokásairól.
Markó Eszter szociális munkás elmondta: a tavaly alapított CSÁO-ban jelenleg telt ház van. A pogramot rövidesen újabb közös rendezvénnyel folytatják, készülnek a húsvétra, lesznek különböző kézműves és szabadtéri foglalkozások: a cél az, hogy megpróbálják a nehéz sorsú menekültek csoportját amennyire lehet, egymást elfogadni képes emberek közösségévé formálni, életüket jobbá, tartalmasabbá tenni amellett, hogy igyekeznek megismertetni az országot is, amelyben az elmúlt hónapokban átmeneti otthonra, menedékre leltek. ![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

BELSŐ MENÜPONTOK
