Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2024. február 10., szombat 19:44
A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ, az éppen egy éve még a törökországi földrengés helyszínén dolgozó Rescue24 mentőegység, valamint az Utcajogász Egyesület közreműködésével – „Több, mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta szombaton, elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket. Mintegy félezren használták ki a lehetőséget.
– A kezdeményezést rendkívüli siker övezte, mindenki megelégedésére, maradéktalanul elértük célunkat. A hozzánk fordulók odafigyeléssel, mély emberséggel találkoztak, számos jogi ügyet intéztünk, volt, aki szállón kapott elhelyezést, megoldást súlyos problémájára, mások egészségügyi vizsgálatokon estek át és tanácsokat kaptak – mondta Dr. Miletics Marcell, az Utcafront vezetője.
A Halom köznél, a KÖSZI parkolójában egy tál meleg étel mellett használt, de jó minőségű ruhaneműt és tartós élelmiszert kaphattak a hozzánk fordulók, akiknek szakembereinktől lehetőségük volt orvosi, szociális és jogi tanácsokat kérni, tüdőszűrésen részt venni, ajándékot készíteni, a felajánlott könyvek közül olvasnivalót választani. Az eseményt – amelyen jelen volt Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke is – nagyszabású adománygyűjtő akció előzte meg, amelynek során sikerült nagy mennyiségben jó minőségű ruhaneműt összegyűjtenünk. A hajléktalan emberek lelki problémáival igény szerint lelkész és pszichológus foglalkozott. Akinek arra volt szüksége, azt fodrász és pedikűrős fogadta ezen a délutánon, 12 és 15 óra között. A helyszínre a kőbányai Korall gyülekezet tagjai varázsoltak jó hangulatot, a rendezvény közel ötven önkéntes és a kerületi polgárőrség fontos segítségével valósult meg: köszönjük nekik is a támogatást, minden rászoruló nevében! Köszönjük, hogy a mai nap valóban TÖBB LEHETETT, MINT ÉTELOSZTÁS!
Fotók: Antal Saci és Baptista Szeretetszolgálat
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
![](/adat/tartalom/1932/gyorskep/nagykep/4dea1734-c9c3-4e9f-b362-7d275ac8b927.jpg)
Kanadai szakemberek tréningje a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak
Budapest - Kiváló felkészülési lehetőséget nyújtott a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei számára az a tréning, amelyet a közelmúltban kanadai szakemberek tartottak a budapesti Baptista Házban, a Benczúr utcában.
![](/adat/tartalom/1926/gyorskep/nagykep/448488548_912514717579781_4468962469905560981_n.jpg)
Ünnepség az Akadémián, a Veritas első végzős osztályával
Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat oktatási intézményeinek családjához tartozó – a közelmúltban Szenczy Sándor álmai nyomán megvalósult – Veritas Collegiate Academy Budapest Gimnázium első végzős osztályának bizonyítványosztó ünnepségét minap méltó helyszínen, a Magyar Tudományos Akadémián rendeztük meg.
![](/adat/tartalom/1922/gyorskep/nagykep/autos-felvonulas-14.jpg)
Autós felvonulás: mintegy kétszáz gyermek a főváros legszebb útjain
Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat szerdán ismét, immár tizennegyedik alkalommal rendezte meg hagyományos autós jótékonysági akcióját.