“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Kőbányán megnyílt a Baptista Szolgálatatási Centrum

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. szeptember 15., kedd 10:42

Kőbányán megnyílt a Baptista Szolgálatatási Centrum

Miletics Marcell, a Baptista Integrációs Központ vezetője köszöntőjében elmondta: az önkormányzat tulajdonában lévő területen május óta működtet fafeldolgozó üzemet a Baptista Szeretetszolgálat. Az üzemben közfoglalkoztatottak dolgoznak, és az önkormányzat területén lehullott, kivágott fát aprítják fel, hogy azt rászoruló családok kaphassák meg tűzifának.

 

A szolgáltatási centrum fontos feladata továbbá, hogy a X. kerületi önkormányzat intézményeiben karbantartási munkákat végezzenek munkatársai és önkéntesei. A területen az étkeztetés is május óta zajlik, eddig azonban sátrakban kaptak meleg ételt a rászorulók.

Miletics Marcell szólt arról is, a végső cél, hogy egy valóban komplex segítő központ épüljön fel a területen. Hozzátette: megkérdezték a hozzájuk érkezőket, hogy mire lenne még szükségük. A többi között a mosást, a fürdést, a hajvágást és a ruhacserét említették, de természetesen nagy az igény a szociális munkára és istentiszteletre is vágynak.

Kovács Róbert (Fidesz-KDNP), Kőbánya polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a nehéz sorsú embereken hatékonyan csak összefogással lehet segíteni. Össze kell fogniuk a civil szervezeteknek, az egyházaknak és az önkormányzatoknak - mondta, hozzátéve, hogy a Baptista Szolgáltatási Centrum szép példa erre az összefogásra, hiszen azt az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanban és valamivel több mint ötmillió forintos önkormányzati támogatással, de a baptisták hozták létre.

Kovács Róbert kiemelte: a programnak fontos sajátossága, hogy a telepen dolgozó, nehéz sorsú emberek is segítenek egymáson és segítenek másoknak is. A segítségnyújtás ezzel egészen más minőségű a telepen, mint más programokban.

Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke arról beszélt, hogy 1905-ben hosszú évszázadok küzdelme után lett államilag elismert a baptista egyház Magyarországon, rá egy évre pedig már megalapították az első szociális intézményeiket, egy idősek otthonát és egy árvaházat, majd szerte az alapítottak népkonyhákat. Fontosnak és örömtelinek nevezte, hogy 110 évvel ezután is részese a baptista egyház a Budapesten, illetve a X. kerületben élő rászorulók életének.

Papp János hozzátette: nem pusztán alkalmi segítséget, hanem folyamatos és egymásra épülő támogatást kívánnak nyújtani, amelyhez egyaránt hozzátartozik a lakhatás, az étkezés, a munkába való bekapcsolódás, és mindezek mögött a lelki segítség.

Kutiné Ádám Szilvia, a Baptista Szolgáltató Centrum vezetője elmondta: 32 ember dolgozik a telepen, közülük 28-an közfoglalkoztatás keretében. Hozzátette, hogy önkéntesek is segítenek, főleg az ételosztásban, illetve az önkormányzati intézményekben végzett munkában.

(Forrás: hirado.hu )

 

Előzmények

A program helyszínéül szolgáló területet a rajtuk található épületekkel a Kőbányai Önkormányzattól, mint tulajdonostól kaptuk tartós és ingyenes használatra. A Szeretetszolgálat ennek keretében vállalta az ingatlanok őrzését és zöld területének gondozását, amelyet az országos közfoglalkoztatási programjának keretében - és így egyben annak első lépéseként is - tudott megkezdeni.

A Szolgáltatási Centrum születése

Az ingatlan használatba vétele lépésről lépésre történt, és vezetett közelebb az új programunk terveinek kibontakozásához. Számos szakmai team és egyeztető tárgyalás eredményeképpen együttműködési megállapodások születtek, így megkaptuk az Önkormányzat engedélyét a közművezetékek beüzemeléséhez, a használt terület lekerítéséhez, továbbá az épületek felújításának elvi hozzájárulását is, amely nyilatkozatnak köszönhetően a korábban már ideiglenes helyszínen működő “népkonyha” szolgáltatásunkat is át tudtuk ide telepíteni, így naponta 500 fő étkeztetését tudjuk biztosítani. A szolgáltatásba immár egy mosogatógépet is be tudtunk vonni, amely lehetőséget biztosít a környezetvédelem kiemelt figyelembevételére is, hiszen nem termelünk újabb hulladékot, mint korábban a használt műanyag tányérokkal.

A közfoglalkoztatási program keretében számos közfeladatot is el tudunk látni, így a közterület gondozása, hulladékainak begyjtése mellett intézményi karbantartást is végzünk a kerületi önkormányzati intézményekben (iskolák, óvodák).
Kés
bb a használatra megkapott terület és épület további két épület bevonásával a foglalkoztatási programban foglalkoztatott emberek számára új lehetségeket nyitott meg. Az Önkormányzattal újabb megállapodásokat tudtunk kötni, amelyhez a Kkert Kft. is csatlakozott, így elindulhatott a közterület gondozásán és intézményi karbantartáson túl egy új ága a foglalkoztatási programnak, amelynek keretében megnyithattunk egy fafeldolgozó üzemet is. A kezdetben kézzel végzett, mára már részben gépesített munka - szociális fa kuglizása - eredményeképpen új szintre emelkedett a Maglódi úti telephely: Rászorulók segítenek rászorulókon.

Ez tehát a Baptista Szolgáltatási Centrum legfontosabb célja és feladata, a rászorulók segítése oly módon, hogy abban a rászorulók - hajléktalan közfoglalkoztatott emberek - is aktívan részt vesznek, amellyel egy egészen speciális, szociális célú, valódi közösségi program valósulhat meg.

További célok

A Szolgáltatási Centrum a jövben továbbra is a rászorulók segítését kívánja elsegíteni ebben a speciális közösségi formában. Felméréseket végeztünk, hogy mire lenne szükségük a környékbeli rászorulóknak, családoknak, hajléktalan embereknek, így a jövben terveink között szerepelnek mosási és tisztálkodási hely kialakítása, ingyenesen igénybe vehetfodrászat és pedikr beindítása, ruhacsere és ruha pótlás biztosítása, de istentiszteletek, bibliodráma tartására is komoly igény van.

Célunk tehát ezeknek az igény szerinti szolgáltatásoknak a beindítása oly módon, hogy közben a biztosított munkalehetség és szolgáltatásokon túl a Baptista Szeretetszolgálat szakmai tapasztalatait és munkáját is hozzátéve a szociális munka minden formájában (közösségi, csoportos és egyéni szociális munka) hasznosulhasson a rászorulók javára.

Köszönet mindezért a közremködszervezeteknek, a programban dolgozó munkatársaknak, részvevknek, de kiemelten a X. kerületi Önkormányzat vezetségének, hogy létrejöhetett ez a most elinduló Szolgáltatási Centrum, amellyel reményeink szerint még több - elssorban X. kerületi - rászoruló embernek, családnak segíthetjük, javíthatjuk az életét, amely így közvetetten az egész társadalom, vagyis mindannyiunk javát szolgálja. 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Lap tetejére