“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Hollandiai önkéntesek Kelet-Magyarországon

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. augusztus 10., hétfő 13:45

 

 

Kelet-Magyarország térségét idén harmadik alkalommal keresték fel a Hollandiából érkezett, többségükben igen fiatal keresztény önkéntesek. Az Embrace Alapítvány a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével végezte el újabb programját Tiszaszalkán és a környező falvakban, a huszonnyolc önkéntes tizennégy háznál dolgozott. Janet van Boxtel elmondta: az igen szegényes házak felújításában segédkeztek, ha kellett betonoztak, de hoztak magukkal bútorokat és ruhákat is a legjobban rászoruló családoknak. A fizikai munka mellett tanítottak, idén először részt vállaltak a tiszakerecsenyi általános iskola angol táborának szervezésében.  Janet - aki a hollandiai Zeeland tartomány Wemeldinge nevű városából családjával nemrégiben Érdre költözött -, hangsúlyozta: a fizikai munka elvégzése mellett fontos volt számukra az, hogy jelenlétükkel, a feltétel nélküli szeretet tolmácsolásával megerősítsék a szegény emberekben azt a meggyőződést, hogy nincsenek magukra hagyva. Janet úgy gondolja, akár szavak nélkül, példamutatással, tettekkel is lehet hirdetni az evangéliumot. Ők nem ítélkeznek a rászorultak felett életmódjuk vagy viselkedésük miatt, elfogadják őket és erejük szerint segíteni próbálnak. Janet hozzátette: a hollandiai önkéntesek igen fiatalok, tizen- és huszonévesek, akiknek otthonában szinte minden megvan, s ők legalább annyit változnak egy-egy program során életfelfogásban, hozzáállásban, mint azok, akiknek ők segítenek. Jellemző volt, hogy a szegénység stációit látva szinte minden nap elsírta magát valaki a csoportjukban.

Az Embrace Alapítvány elindított egy szponzor-programot is. Kiválasztottak öt családot abban a régióban, ahol dolgoztak, s őket életvezetési tanácsokkal látják el, azaz gyakorlatilag arra készítik fel, miként bánjanak a pénzzel és hogyan spóroljanak. Oktatják a gyermeknevelés helyes módjait, a házkörüli munkák fortélyait. Látogatásaik pedig rendszeresen megismétlődnek.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Tartós élelmiszert gyűjtünk a zenei rendezvény napján Debrecenben

Debrecen - Június 10-én hatalmas örömünnep lesz a debreceni Nagyerdei Stadionban, ahol az Ez az a nap! elnevezésű nagyszabású nemzetközi keresztény könnyűzenei koncertre kerül sor.

A velencei Zöldliget-iskola győzött a vitaverseny döntőjében

Budapest - A velencei Zöldliget-iskola csapata képviseli majd a magyar diákokat Brüsszelben, miután győzni tudtak egy nemzetközi vitaverseny-sorozat magyarországi döntőjén.

Vidám gyermeknapi rendezvény és cirkuszi előadás támogatóink jóvoltából

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat ebben az évben is megszervezte Vidám Gyermeknap elnevezésű hagyományos gyermeknapi rendezvényét, amelynek során csütörtökön a segélyszervezet mintegy 1300 gyermeket látott vendégül kísérőikkel a Fővárosi Nagycirkuszban.

Lap tetejére