“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Hittel és szakértelemmel, jelenlegi és várható nehézségeink közepette is

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2022. szeptember 29., csütörtök 11:41

 

A Baptista Szeretetszolgálat megrendezte idei országos vezetői konferenciáját.

 

Dr. Szilágyi Béla elnök köszöntőjével kezdődött el szeptember 28-án, szerdán a Baptista Szeretetszolgálat 2022. évi országos vezetői konferenciája, majd Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke szólt a megjelentekhez. A délelőtt során Boros Dávid, a baptista egyház kommunikációs szaktitkára tartott előadást, őt Gál Dávid, a segélyszervezet ügyvezető igazgatója követte a mikrofonnál. Összegezte mindazt, amit a Baptista Szeretetszolgálat intézményei, munkatársai és önkéntesei végeztek el eddig az ukrajnai háború kirobbanása óta a segítségnyújtás különböző területein, elsősorban Kárpátalján és Magyarországon. Szavait Nagy Csaba, a beregszászi iroda vezetője egészítette ki meglátásaival, február 24-e óta szerzett tapasztalataival. Gyebnár Éva gazdasági igazgatóhelyettes és Győri Máté fejlesztési igazgató az energiagazdálkodás kapcsán tartott előadást.   

A tizedik vezetői konferencia első napjának második felében először Révész Dániel buzdította éneklésre az esemény résztvevőit, majd komolyabbra fordult a szó. „A tél előttünk áll, és rengeteg a kihívás, de a szociális rendszert működtetni kell”, jelentette ki a szociális terület munkájának aktuális értékelése során Hári Tibor ügyvezető főigazgató, aki egyebek mellett arról is beszélt, hogy sok még a bizonytalanság a növekvő rezsiköltségek állami kompenzációjának tekintetében. Döbrösi Laura színésznő és klímaaktivista, valamint Szabó Márk marketingvezető a segélyszervezet #Climate of Change elnevezésű klímavédelmi programjáról, a művésznő kenyai tanulmányútjáról tartott beszámolót. Révész Szilvia és férje, Lajos következett erős hatású, személyes hangú előadással „A te történeted” címmel. Dr. Szilágyi Bélának, a Baptista Szeretetszolgálat elnökének „vízióját” hallgatták meg az esemény résztvevői, majd a konferencia programját Révész Dániel koncertje zárta, mielőtt levetítették a segélyszervezet emberkereskedelem elleni programjáról készült filmet, amelynek fókuszába Toszeczky Renáta munkáját állította a rendező.          

A konferencia második napján Vass Rózsa, a Baptista Szeretetszolgálat gazdasági ellenőre a vezetők pénzügyi munkájához adott értékes szakmai tanácsokat, majd Dr. Szabó Csaba oktatási főigazgató azokról a nehézségekről szólt, amelyek a baptista oktatás területén jelentkeztek máris, és jelentkezhetnek a közeljövőben. Ő is sok bizonytalanságról beszélt, csakúgy, mint korábban Hári Tibor ügyvezető főigazgató és összefogásra, továbbra is hittel és szakértelemmel végzett munkára buzdította a pedagógusokat, intézményvezetőket. Szanyi Gergely településfejlesztési igazgató a hátrányos helyzetű településeken végzett munkát, az iskolai mintaprogramot mutatta be, majd az elmúlt évhez hasonlóan idén is Pál Feri atya tartott egy tőle megszokottan bölcs humorral tarkított előadást „Mi segít át az élet megoldhatatlan helyzetein?” címmel. A konferenciát Dr. Szilágyi Béla elnök szavai és imái zárták a 2022-es esztendőben.   

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

Lap tetejére