“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Hidraulikus emelők segítik a logisztikai munkát a járvány idején

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. április 02., csütörtök 19:53

 

Biatorbágy – Révész Máriusz kormánybiztosnak, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport vezetőjének a jelenlétében vett át a Baptista Szeretetszolgálat képviselője két hidraulikus kézi emelőkocsit, amelyek ezután a koronavírus elleni küzdelmében segítik a segélyszervezetet.

Az adományokat Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, Bisztriczki Csaba, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat logisztikai vezetője vette át április 2-án, csütörtökön Horváth Zoltántól, a Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgatójától a kft. biatorbágyi telephelyén. A cég a három segélyszervezetnek összesen tíz hidraulikus kézi emelőkocsit bocsátott a rendelkezésére addig, amíg a szükséghelyzet ezt megköveteli. Horváth Zoltán hangsúlyozta: az ötlet akkor fogalmazódott meg bennük, amikor a Dél-Pesti Kórház a segítségüket kérte. Jelezték támogatási szándékukat az Operatív Törzs felé, így kaphatott a három segélyszervezet is „békákat”, amely a logisztikai munkát segíti majd raktáraikban. Horváth Zoltán azt mondta, fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást, ők pedig leginkább ilyen módon tudják hatékonyan támogatni a járvány elleni küzdelmet.   

MTI/Illyés Tibor

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A DHL is segítette Sulipakk akciónkat!

Budapest - A vállalatnál úgy gondolták, hogy ebben az évben is csatlakoznak a Baptista Szeretetszolgálat Sulipakk akciójához. Előbb szeptember 14-én, majd 19-én fogtak össze azért, hogy a nélkülöző magyar kisgyerekek értékes tanszerhez juthassanak.

Meglátogatta menekültszállónkat az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának regionális koordinátora

Budapest - Minap meglátogatta a nálunk elszállásolt menekülteket Scott Lang, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának regionális menekültügyi koordinátora, aki megtekintette a szállót, beszélgetett munkatársainkkal és az ott élőkkel.

Tanévnyitó ünnepség a megújult fővárosi baptista középiskolában

Budapest - A megújult „Budapest” Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola szeptember 1-én, pénteken rendezte meg tanévnyitó ünnepségét.

Lap tetejére