“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Gépkocsikat kapott négy fővárosi és négy vidéki kórház a védekezéshez

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. október 15., csütörtök 12:53

 

Budapest – Az NHKT egyik tagszervezetének, a Baptista Szeretetszolgálatnak az elnöke, Dr. Szilágyi Béla egy gépkocsit adott át a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórháznak. A járművet október 15-én Breitenbach Sándor műszaki igazgató vette át.

 

 

A Nemzeti Összefogás Vonalára érkezett adományokból vásárolt gépkocsik átadása előtt Herczegh Anita úgy fogalmazott, a járvány első hullámán fegyelmezettséggel, összefogással sikeresen túllendültünk, és megtaláltuk a szolidaritás sok formáját.

„Most, a második hullámban a helyzet nem hogy nem könnyebb, hanem sokszor nehezebb, ezért kiemelten fontos lenne, hogy újra visszataláljunk az összefogáshoz, újra megtaláljuk a szolidaritás különböző formáit és fegyelmezettek legyünk” – mondta Herczegh Anita.

A köztársasági elnök felesége arra kért mindenkit, hogy tartsa be a járvány terjedését lassító intézkedéseket, mert – mint mondta – fegyelmezettség és szolidaritás nélkül sokkal lassabban és fájdalmasabban lehetünk túl a járványon.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta, az egészségügy fantasztikusan teljesített a járvány első hullámának idején. A nyomás nagy volt – mondta –, hiszen egy ismeretlen helyzet ellen kellett küzdeni.

Az államtitkár, aki egyben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke is, felidézte, hogy a tanács a veszélyhelyzet kihirdetésével kezdte meg munkáját, és az általa életre hívott adományvonalra rengeteg felajánlás érkezett.

A felajánlásokból a karitatív szervezetekkel közösen döntöttek most úgy, hogy 30 millió forintból egy kisbuszt és kilenc személyautót vásároltak, amelyek négy fővárosi és négy vidéki kórház járványellenes munkáját segítik. Gépkocsikat kapott a szekszárdi, az ajkai, a miskolci és a debreceni kórház, valamint a Szent László, a Szent János kórház, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Heim Pál gyermekkórház.

Winkler Gábor, a Szent János Kórház orvos igazgatója megköszönve a felajánlást úgy fogalmazott, nagy jelentőséggel bír, hogy az egészségügy számos helyről pozitív visszajelzést kap, hiszen embert próbáló a járvány elleni védekezés. „Minden figyelem, ami ezt a munkát segíti, pozitív töltést ad további tevékenységünkhöz” – mondta.

(Forrás: MTI)

Fotók: Bruzák Noémi (MTI)

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Európai baptista vezetők a Baptista Szeretetszolgálatnál

Törökbálint, Velence, Székesfehérvár, Pákozd - Az oktatás, a speciális mentés, a szociális és a logisztikai munka egy-egy fontos szeletével ismerkedtek meg azok a vendégek, akik pénteken délután fővárosi programjukat kiegészítve több Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott intézményt és szervezetet is meglátogattak.

Megállapodást kötött az MKI, a baptista egyház és a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - Együttműködési megállapodást kötött a Magyarságkutató Intézet (MKI), a Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat hétfőn.

Felkészülten földön, vízen, de még a levegőben is!

Dunakanyar – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei az elmúlt napokban mindent megtettek azért, hogy felkészülten fogadhassuk a Duna tetőzését.

Lap tetejére