“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Fa Nándor és hajóstársa az óceánról üzent a seregélyesi baptista általános iskola diákjainak

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. január 28., szerda 13:55

Fa Nándor és hajóstársa az óceánról üzent a seregélyesi baptista általános iskola diákjainak

– Honnan a bátorsága? talán katona volt korábban? 

Fa Nándor: – Nem voltam katona, de nem gondolom, hogy a bátorság és a teljesítmény összefüggene a katonai szolgálattal. Amikor még kissrác voltam, mint ti, két dolog mindig vonzott. A természet és a kaland. Valahogy bennem ezek együvé tartoztak. Birkózóból azért lettem kajakos, mert a természetben lehetett csinálni. Nyilván ez az érdeklődési irány kicsit a világ megismeréséről is szólt minden szempontból. Később, mikor már kezdtem magamnak is feltenni kérdéseket, rájöttem, hogy a külvilág megismerésének vágya egybevág önmagam megismerésének vágyával is. Mindig szerettem volna több, más és hatékonyabb lenni másoknál, és ezáltal is növelni az önbecsülésemet. Ezek a fogalmak is együtt járnak, és erősítik egymást. Minél hatékonyabb lettem, úgy erősödött az önbizalmam, ami tovább növelte a vállalásaim szintjét, és ezáltal a hatékonyságomat. A vállalások úgy a sportban, mint az életben további erőfeszítésekre sarkallnak, miután van mihez és kihez mérni a teljesítményt. Mikor már sikeres sportoló voltam, arra is rájöttem, hogy az üres eredmények, illetve a tevékenység önmagában nem elégít ki, kell mögé az a plusz, ami már a saját igényeimnek való megfelelésből fakadt. Kezdtem magam sokkal inkább ahhoz mérni, aki lenni szerettem volna, és nem másokhoz. Innét már engem egyenes út vitt a tengerre, ahol újabb és újabb kihívások értek, és ebben a tevékenységben találtam meg, amit kerestem. Tehát amiért itt vagyok, az az alkotói, a fizikai és a lelki önmegvalósítás véget nem érő folyamatában keresendő.

Conrad Colman: – A bátorság a motivációmból és abból a vágyból adódik, hogy itt lehessek. Ha nem teljes szívvel akarnék a tengeren lenni, talán hazamentem volna, amikor először szembetaláltam magam az óriási hullámokkal. De évek óta dolgozom azon, hogy ilyen lehetőséget kapjak, és nem fordulhatok vissza éppen akkor, amikor a vágyaim teljesülnek. Talán hasonlít ez a katonaságra, mert a veszély pillanatában csak arra gondolhatsz, ami a dolgod, amit tenned kell. Ha félsz, vagy habozol, nagyobb veszélybe kerülhetsz, mintha elsőre megteszed, amit tenned kell. 

– Nem fél a viharoktól, a cápáktól?

Nándor: – A félelem bármitől is, legyen az cápa, vihar, idegen kultúra, a tudásunk hiányosságaiból fakad. Amit jól ismerünk, azt tudjuk kezelni, tudjuk magunkat a helyzetnek megfelelően irányítani. Ami veszélyes, attól kell is félni, de a félelem nem szabad, hogy kioltsa a megismerés vágyát. Minél jobban megismerem egy viharnak a természetét, annál nagyobb biztonsággal tudom megélni, túlélni. Egy állatidomár, hegymászó, vagy bázisugró azért nem fél, mert tudja, mire számíthat, megtanulta kezelni a helyzetet és a váratlan szituációkat. Tehát úgy a bátorságunk, mint a biztonságunk azon múlik, azzal arányos, hogy mennyi tudást gyűjtöttünk előzetesen az adott tevékenységgel kapcsolatban. Az iskola arra való, hogy megadja nekünk az alapokat, megtanítson tanulni. A többi már csak rajtunk múlik.

Conrad: – Ha félsz, vagy habozol, nagyobb veszélybe kerülhetsz, mintha elsőre megteszed, amit tenned kell. Az erős szelek gyakran a legjobb barátaim, mert szeretek gyorsan vitorlázni. Óvatosnak kell lennünk a hajóval és magunkkal, de egyáltalán nem félünk a viharoktól. A hajó erős, és mi tapasztaltak vagyunk. A cápa nem jelent 

veszélyt, egyébként sem mi vagyunk kedvenc eledele. Ráadásul inkább az ember veszélyes a cápákra, hiszen milliószámra pusztítják, és nagyon félő, hogy rövidesen egy sem lesz majd belőlük. 

– Teljesítményét miként segíti az ország, amelynek hírnevét öregbíti a világban?

Nándor: – A hajómat azért neveztük el „Spirit of Hungary”-nak, mert szerettük volna megmutatni a világnak, hogy mire vagyunk képesek távol a hajós kultúráktól, ipartól, lehetőségektől, merően a saját tudásunkra és elszántságunkra hagyatkozva. A világ megértette az üzenetet, és nagyra becsüli a mi teljesítményünket. A magyar állam nem támogat bennünket, legfeljebb rokonszenvvel és biztatással. A rajt előtt Barcelonában meglepetésként ért, hogy telefonon felhívott Orbán Viktor miniszterelnök úr, és sok sikert, jó utat kívánt. 

– Van idő ott hajat vágni? 

Nándor: – Néhány napja vágtam hajat az óceán kellős közepén. Egy inverterből nyerünk 220 V-os feszültséget, amit az a hydro-generátor által termelt áramból alakít át, így az összes ilyen típusú eszközt tudjuk használni egy bizonyos teljesítményen belül. A hajvágás estemben abból állt, hogy bekapcsoltam a kis hajvágó gépemet, és mentem egy kört a búrám körül.

– Miért hagyta ott az otthon melegét a tengerek veszélyeiért?

Conrad: – Néha én is ugyanezt kérdezem magamtól. Örülök, hogy a tengeren lehetek, éppen azért, mert nem egyszerű. Érdekes, szenvedélyes életet akarok élni, és ez számomra azt jelenti, hogy izgalmas kihívásokkal állok szemben, és megoldást találok a problémákra. Ha otthon maradtam volna, és minden nap ugyanazt csinálnám, unatkoznék. Úgy vélem, számotokra ugyanúgy fontos, hogy találjatok valami izgalmasat az életetekben. 

Nándor így zárta üzenetét: – Azt remélem, nagyjából sikerült megválaszolnom a kérdéseiteket, és nem okoztam csalódást. Mindannyiótoknak jó felkészülést kívánok ahhoz a kalandhoz, amit ti választotok, akár elméleti tudomány, akár fizikai megmérettetés legyen is az valamikor. 

Conrad hozzátette: – Köszönöm nektek, hogy figyelemmel kíséritek kalandjainkat a Spirit of Hungary-n. 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

Lap tetejére