“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Emberkereskedelem elleni tevékenységünkről írt a Magyar Nemzet Online

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. július 18., hétfő 11:19

Vasárnap délelőtt, a Törökországban újraindult légi közlekedés egyik első járatával érkezett Budapestre az a dél-magyarországi nő, aki néhány napja nyaralni indult berlini barátnőjével Izmirbe, de ott prostitúcióra akarták kényszeríteni ismerősei. A nő nem vállalta a feladatot, ezért megverték, elvették értékeit és utcára dobták. Az eset után feljelentést tett a helyi rendőrségen, akik felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal. Úgy tudjuk, a török rendőrség emberkereskedelem gyanújával már le is letartóztatta az ügy érintetteit.

A nőt autóbusszal indították Izmirből Isztambulba, de épp akkor zajlott a puccskísérlet Törökországban, ezért a katonaság a távolsági buszokat is leállította. Az utasok tíz órát vártak egy pályaudvaron, amíg továbbindulhatott a járat. Mivel a turisták tömegével távozni akarnak az országból, ezért nagyon nehéz jegyet kapni a repülőjáratokra – ráadásul az összes török reptér a hétvégén hosszú órákra leállt, és a sok járattörlés miatt az utasok feltorlódtak. A sikeresen hazaérkezett magyar nő lapunknak elmondta: csak gyalog lehetett bejutni a Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtérre, ahol óriási káosz volt – mindenki próbál feljutni egy induló gépre. A nő jegyét a külügyminisztérium kérésére a Baptista Szeretetszolgálat vette meg, és az isztambuli konzulátus, illetve a török rendőrség segítette átjutni a hatalmas tömegen.

– Az isztambuli magyar konzulátus munkatársai emberségből jelesre vizsgáztak – mondta lapunknak Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője. – Nagyon nehéz helyzetben, egy ideiglenesen káoszba merülő országban kellett megoldani a magyar állampolgár hazajuttatását. A szeretetszolgálatnak nagy rutinja van hasonló helyzetekben, sajnos évről évre egyre nagyobb számban kérik a hatóságok, hogy segítsünk a külföldön bajba került magyaroknak. Mi nem vizsgáljuk, hogy ki mit csinált, miért kerül bajba, hanem megpróbálunk segíteni.

 

A magyar nőt a baptisták vasárnap délután hazaszállították vidékre, biztonságban van.


A cikk szerzője Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Lap tetejére