“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Elmenekült főügyész : Meghamisították a Tóásó-per bizonyítékait

Szerző: Süni Bejegyzés: 2014. augusztus 18., hétfő 14:00
Cimkék: Tóásó

A latin-amerikai országból márciusban elmenekült jogász személyesen is találkozott a La Pazban immár öt éve és négy hónapja fogva tartott Tóásó Előd nővérével, aki a Baptista Szeretetszolgálat segítségével utazott ki Brazíliába.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium szakmai támogatásával megszervezett találkozón a volt főügyész elmondta: az úgynevezett terroristaügy nyomozási és eljárási szakasza során az ügyet manipulálta az ország alelnökének testvére, valamint Evo Morales elnök biztonsági kabinetjének vezetői. Eltűntek bizonyítékok, és a kormány a saját hasznának, politikai céljainak megfelelően irányította és befolyásolta az ügyet.
Tóásó Edit összesen 34 kérdésére írásban, közel kilenc oldalon válaszolt a volt főügyész. Az aláírásával is hitelesített nyilatkozat egy példányát a napokban benyújtják az Amerika-közi Bíróságra, ahol várhatóan rövidesen elkezdődhet a Tóásó kontra Bolívia per.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Lap tetejére