“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Ellátottjaink és munkatársaink közül többen ott voltak Ferenc pápa látogatásán

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2023. április 29., szombat 14:00

 

A Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott hatvani Hegymenet Klub Térségi Szociális Intézmény ellátottjai, fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők, hajléktalanszállónk lakói, valamint az őket kísérő munkatársak Dr. Szilágyi Bélával, a segélyszervezet elnökével együtt voltak ott ma délelőtt a budapesti Rózsák terén, az Áprád-házi Szent Erzsébet templomnál, ahol Ferenc pápa szegényekkel, menekültekkel és más rászorultakkal, karitatív szervezetek segítőivel találkozott. A katolikus egyházfő köszönetet mondott az ukrajnai háború elől menekülők nemcsak nagylelkű, de lelkes befogadásáért is. Hangsúlyozta: az evangélium középpontjában a szegények és a rászorulók állnak, mert Jézus azért jött, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek”. Az igazi hit kényelmetlen, kockáztat, „kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel és képessé tesz arra, hogy saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük”, szólt Ferenc pápa a templomban és a téren összegyűlt emberekhez.

Meghatódva hallgatta Oleg és családja vallomását, az utazásukat egy új jövő felé, távol a háború borzalmaitól. Az emlékezés egy régi utazással kezdődött, mert Oleg felidézte azt a meleg fogadtatást, amelyben Magyarországon évekkel ezelőtt részesült, ez bátorította arra, hogy családjával együtt elinduljon ide.

A tevékeny szeretet nem pusztán anyagi és szociális segítségnyújtás, hanem az egész emberre figyel, Jézus szeretetével talpra akarja őt állítani, ez olyan szeretet, amely segít visszanyerni szépségünket és méltóságunkat – mutatott rá Ferenc pápa, rögzítve, hogy nem elég csak kenyeret adni, ami a gyomrot táplálja, hanem az ember szívét is táplálni kell.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Mentőcsapatunk tagjait köszöntötték a törökországi földrengés évfordulóján

Budapest - A Yunus Emre Török Kulturális Intézetben látták vendégül azokat a magyar kutató-mentő csapatokat és családtagjaikat, akik az egy évvel ezelőtt bekövetkezett földrengések után harmincöt túlélőt emeltek ki a romok alól.

Lap tetejére