„Soha nem adom fel, mert nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, a misszió nem csak lehetőség, hanem kötelezettség is!”

Az önkéntesség rendkívül fontos a Baptista Szeretetszolgálat életében, hiszen intézményeink, projektjeink – például a beteg gyermekek, a hajléktalanok vagy az emberkereskedelem áldozatai érdekében végzett tevékenységeink – nem működhetnének önzetlen segítőink támogatása nélkül.

Ezért voltunk ott a közelmúltban a Baptista Házban rendezett Önkéntes Konferencián, ahol az előadók között volt mások mellett Hagyó Miklós, Budapest egykori főpolgármester-helyettese, korábbi országgyűlési képviselő is. Az élete akkor borult fel és változott meg végérvényesen, amikor 2009 nyarán kirobbant a BKV körüli botránysorozat, amely mentelmi jogának megszűnésével előzetes letartóztatásához, majd felfüggesztett börtönbüntetéséhez vezetett. 

A szolgálattevő önkéntes a Nemzetközi Gedeon Társaság képviseletében rendkívüli, megrázó tanúságtételt osztott meg hallgatóságával, közöttük szervezetünk önkénteseivel és munkatársaival.   

„Az volt az egyetlen út és eszköz ahhoz, hogy a kemény és gőgös szívemet összetörje az Úr, hiszen reményvesztett, kétségbeesett helyzetbe kerültem"
Fotó: Antal Saci

1. Bizonyságtétel

– Feltettem magamban a kérdést, mit keresek én itt? De aztán kapaszkodtam Isten igéjébe, „nem hagylak el, sem el nem távozom tőled, állj elő és hirdesd az örömhírt”. Sem az Ószövetségben, sem az Újszövetségben nem szerepel az a szó, hogy véletlenül, nyilván valamilyen célja van a mai bizonyságtételemmel is az Úrnak. Az én bizonyságtételem nem lehet más, mint az, hogy Isten örök életet adott nekem, és ez az élet Jézusban van. Nagy erőt nyújt, hogy tudjuk, Isten nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy a bűnös megtérjen és éljen. Helyzetemet tekintve tehát Krisztus drága vérén megváltott, hit által kegyelembe fogadott bűnös vagyok. Azt azért érdemes elmondani, hogy Krisztusban nincs más státuszunk. Mindannyian, akik jártunk a kereszt előtt és otthagytuk a bűneinket, csak kegyelembe fogadott bűnösök lehetünk. A Szentírásból megtanultuk, hogy újjászülető, megerősödő, megújuló élet csak Isten igéjének hallása által lehetséges, hiszen a hit hallásból, az pedig Isten beszéde által van. Ezért keveset szoktam beszélni önmagamról, mert abból biztosan nincs újjászületés. De azért el kell mondanom, miként igazolja vissza a szolgálat fontosságát, lényegét az Úr – általam is.

2. A gyökerek

– Jászberényben születtem, egy jász család tagjaként. A jászokról annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy IV. Béla alatt telepedtünk le a 13. században, a jelenlegi Irán, az akkori Perzsia területéről származunk, perzsa alán törzsek leszármazottjai vagyunk. Színes történelmünk volt, mint sok más népnek és nemzettségnek Magyarország területén. Kiváltságokat kaptunk, ami azt jelentette, hogy bár a jászok nagyon szegények voltak, de mindannyian nemesek. Jászberényben végeztem az általános iskolát, majd a családi hagyományoknak megfelelően Sopron mellé, Csermajorba kerültem egy tejipari szakközépiskolába: előttem ott végzett az édesapám és a nagyapám is. Az első papírom, amit az érettségi mellé megszereztem, az egy tejtermékgyártó szakmunkás bizonyítvány volt, utána kerültem Szegedre élelmiszeripari főiskolára, ahol sütő- és édesipari szakon végeztem üzemmérnökként. Mindezek után felkerültem a budapesti Kertészeti Egyetemre, ahol 1991-ben az élelmiszergazdaság tanszéken szereztem meg mérnöki diplomámat. Egy idős, 89 éves zsidó néni fogadott be a 8. kerületben, akivel eltartási szerződést kötöttem. Három örökre emlékezetes, tartalmas évet éltünk együtt, és onnan lett az első önkormányzati lakásom. Miután végeztem az egyetemen, a gazdasági szférában helyezkedtem el és dolgoztam 2002-ig. A választások után, 1998-ban léptem be a Magyar Szocialista Pártba. Ott egyebek mellett a karitatív tagozat egyik vezetője lettem, nagyon sok segélyakciót, gyűjtést szerveztünk, akkor voltak például Erdélyben a nagy árvizek.

3. Börtönben

– Az évek során 2002-től országgyűlési képviselő, 2006-tól Demszky Gábor főpolgármester helyettese lettem, egészen 2009 végéig. Európai uniós ügyek, a főváros vagyongazdálkodása, sport – ezek és még nagyon sok minden más tartozott hozzám. Aztán 2010-ben elindult egy folyamat, aminek a végén 2010. május 17-én rendőrök rontottak be hozzám, megbilincseltek, falhoz szorítottak és a világ fényességéből egy pillanat alatt a Gyorskocsi utcában találtam magam. Ahol még azért is kopogtatni kellett, hogy igyak egy pohár vizet, vagy használhassam a mosdót. Szóval nagy volt a váltás. Szeretném leszögezni: ugyan nem azért, amivel vádoltak, de az Úr igazsága, törvénye tükrében  megérdemeltem, hogy oda kerültem. Az volt az egyetlen út és eszköz ahhoz, hogy a kemény és gőgös szívemet összetörje az Úr, hiszen reményvesztett, kétségbeesett helyzetbe kerültem. Közel tíz hónapig voltam előzetes letartóztatásban, fegyház körülmények között. Huszonhárom órát töltöttünk négyen egy cellában, tizenhárom négyzetméteren, amit egy órás sétára hagyhattuk el. Rendkívül feszült helyzet az ilyen. De az Úrnak hála, hajam szála sem görbült annak ellenére, hogy köztörvényes cellatársak közé kerültem.  

4. Megszabadítás

– Nem panaszkodásként, inkább tényként mondom, hogy a családommal nem tarthattam a kapcsolatot, egészségkárosodást is szenvedtem. A szabadulásom után a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága döntésében megállapította, hogy a fogvatartásom alatt 5 pontban sértették meg az alapjogaimat a hatóságok, de mindez eltörpül a lényeg mellett. Mert mi a lényeg? A nyomorúságban, a sötétségben, a reményvesztettségben előjöttek a gyermekkori emlékek. Római katolikus családba születtem, megkereszteltek, voltam elsőáldozó, bérmálkoztam, ezért előjöttek azok az imák, amiket esténként a nagymamámmal mondtunk el. „Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem. De a Tiéd nyitva, Atyám, Amíg alszom, vigyázz reám!...” Egyik alkalommal, egy szerdai napon az egyik cellatársam kiment egy foglalkozásra. Amikor visszajött, annyit mondott, hogy a „Takács Feri küldi neked!”, és adott egy Gedeon Bibliát. Természetesen ma már tudom, hogy nem a Takács Feri küldte nekem azt a Bibliát, hanem az Úrjézus Krisztus. Bőven volt időm olvasni, és az első Ige, amit be tudtam azonosítani és ami megragadt a szívemben, az a Zsoltárok 50:15 volt. Ami szerint Isten arra hív, hogy nyomorúságban forduljunk hozzá, ő pedig megígéri a megszabadítást, hogy dicsőíthessük őt. Aztán beszélgetni, imádkozni kezdtem a börtönmissziós alkalmakon. Bekövetkezett az a folyamat, amin minden kegyelembe fogadott bűnösnek át kell esnie, mert bűnbánat, és bűnvallás nélkül nincs bűnbocsánat. 

„Természetesen ma már tudom, hogy nem a Takács Feri küldte nekem azt a Bibliát, hanem az Úrjézus Krisztus”
Fotó: Antal Saci

5. Visszatérés

– A cellákban egyetlen intim hely van, a vécé, oda lehetett esténként elvonulni egy kis magányba és csendességbe. Ott sírtam az Úr elé a bűneimet, feltörtek belőlem a könnyek. Aztán egy nap, egy imával végleg átadtam az életem az Úrjézus Krisztusnak, aki – ezt akkor már tudtam – soha nem hagyott magamra, aki mindig ott volt velem. Miután szabadultam, a kelenföldi reformátusok közé vezetett az utam, ott konfirmáltam, ott volt később az esküvőm, majd az Úr lépésről lépésre rendezte az életemet. Jelenleg két szolgálatban veszek részt, az egyik a börtönmisszió. Megtiszteltek azzal, hogy a Nemzetközi Gedeon Társaság tagja lehettem és sok helyre el tudom vinni az élő Isten szavát, amely fantasztikus szolgálat. Érdekes, mert amikor nem akartam menni, akkor vittek a börtönbe, most, hogy szeretnék menni, hirdetni az evangéliumot, gyakran nem engednek be. De soha nem adom fel, mert nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, a misszió nem csak lehetőség, hanem kötelezettség is – hiszen a jó helyen, jó időben, szeretettel elmondott Ige aranyat ér!

Tihanyi Tamás