“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Az IBM önkéntesei a Kiléptető Szálló rászorultjainak érdekében

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2019. május 28., kedd 13:04

 

Budapest – Az IBM önkéntesei dolgoztak minap a Baptista Integrációs Központ Kiléptető Szállóján.

Május 25-én az IBM önkéntesei – előzetes egyeztetés után – két földszinti szobát festettek ki az intézményben. Ők hozták a szükséges anyagokat, és gyűjtést is rendeztek, amelynek összegéből tusfürdőket és takarókat vásároltak a szálló lakóinak.

– A nyolc önkéntessel érkezett egy nagyon rutinos kisfiú is, aki az eseményt megelőző hétvégén a játszótér felújításban vett részt, ugyancsak önkéntes munkában az apukájával együtt. A munka 10 órakor kezdődött és 15 órakor ért véget, s végig nagyon jó volt a hangulat. A tapasztalatokból okulva megbeszéltük, hogy legközelebb két napot töltenek el nálunk az IBM önkéntesei: egyik alkalommal lekaparják és lealapozzák a falakat, a másik napon pedig  festenek – mondta el Laskai László telephelyvezető.

 


 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka

Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!

Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején

Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

Lap tetejére