“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Átadtuk a 2022-es esztendő díjait az arra legjobban érdemeseknek

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2022. december 03., szombat 14:02

 

A Baptista Szeretetszolgálat idei díjátadó ünnepségén vehették át elismeréseiket mindazok, akik az elmúlt időszakban kiemelkedő munkát végeztek a humanitárius és szociális munka, valamint az oktatás területén. Először adták át a szervezet alapító elnökéről, Szenczy Sándorról elnevezett díjat.

A fővárosi Stefánia Palotában megrendezett ünnepségen először Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke beszélt. „Örülünk, hogy szolgálatotokkal példát mutattok”, mondta PappJános, majd Isten segítségét kérve adott hálát és imádkozott. „Csodákat láttunk, a szeretetnek és az önfeláldozásnak a csodáit”, összegzett Dr. Szilágyi Béla, majd Szenczy Sándor tevékenységét, látását méltatta a hálaadás hangjával. Majd bejelentette, hogy az idén elhunyt lelkipásztor nevével a segélyszervezet díjat alapított és rövidesen mellszobrot állít „Sándor munkájának hálát adva, Isten és az ő csodájának dicsőségére”. Gratulálunk a díjazottaknak!
 

A díjazottak:

 

Lónyay Menyhért Baptista Technikum és Szakképző Iskola (az év nevelőtestülete), Budapesti Innovatív Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola (az év nevelőtestülete), Véningerné Bognár Krisztina, Farkas Gyula Baptista Általános Iskola és Óvoda (az év intézményvezetője), Kormányné Gönczi Valéria, Csuha Antal Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola (az év intézményvezetője), Zeke István gazdasági főigazgató (Szenczy Sándor Díj), Dr. Szabó Csaba (Szenczy Sándor Díj), Szilágyi Lilla programkoordinátor (Paul Montacute Díj), Dr. Olajos Csaba jogász (Paul Montacute Díj), Danyi Ágnes számviteli osztályvezető (Cserepka János Díj), Agócs Magdolna munkaügyi előadó (elnöki dicséret), Szabó Márk marketingvezető (elnöki dicséret), Csereklyéné Medveczki Márta belső ellenőr (elnöki dicséret), Fábián Éva főigazgatói titkár (elnöki dicséret), Révész Lajos hitéleti igazgató (elnöki dicséret), Vida Mónika gazdasági főigazgató-helyettes (Elnöki Elismerés Érem), Alicia Jones misszionárius (Elnöki Elismerés Érem), Rebecca Stanton önkéntes-misszionárius (Elnöki Elismerés Érem), Varsányi Ildikó pénzügyi ügyintéző (Elnöki Elismerés Érem), Horváthné Angyal Boglárka nemzetközi projektkoordinátor (Elnöki Elismerés Érem), Dr. Pecsuvácz Éva jogász (Elnöki Elismerés Érem), Nagy Kálmán Árpádné Bernadett gazdasági ellenőr (Cserepka János Érem), Homok Annamária szenior könyvelő (Cserepka János Érem), Juhász Ildikó könyvelő (Cserepka János Érem), Balogh Lajosné Erika adományozási munkatárs (Cserepka János Érem), Bárdos Sándor gondnok (Cserepka János Érem), Larry Stanton önkéntes-misszionárius (Cserepka János Érem), Nagy Zsuzsanna pénzügyi ügyintéző (Cserepka János Érem), Hollósi Gábor logisztikus (Cserepka János Érem), Nagyné Hauptmann Klára átmeneti szálló vezető, ÉFESZI (elnöki dicséret), Hargitai Katalin intézményvezető, Hegymenet (elnöki dicséret), Toszekczky Renáta intézményvezető, védett házak (elnöki dicséret), Sárosi Attiláné Emese részlegvezető, Malomvölgyi Szeretetotthon (elnöki dicséret), Paszternák Csilla intézményvezető, Kamilla CSÁO (elnöki dicséret), Vida Barbara részlegvezető, Malomvölgyi Szeretetotthon (Elnöki Elismerés Érem), Mácsik Éva szakmai vezető, Hegymenet (Elnöki Elismerés Érem), Jakusné Hajdú Dóra szakmai vezető, Szorgos Kezek Háza (Elnöki Elismerés Érem), Való Istvánné Zsuzsa intézményvezető, Napsugár Gondozóház (Elnöki Elismerés Érem), Hegedűs Judit főnővér, Tábitha Ház (Elnöki Elismerés Érem), Tyukodiné Csávás Mariann szakmai vezető, Felzárkózó Települések Program (Elnöki Elismerés Érem), Zámbó Tamásné Izabella telephelyvezető, Gyömöre (Elnöki Elismerés Érem), Pálné Józsa Nikolett terápiás munkatárs, Hegymenet (Elnöki Köszönet Érem), Baglyosné Jonescau Mária terápiás munkatárs, Napraforgók Háza (Elnöki Köszönet Érem), Novák Éva gyermekfelügyelő, Befogadlak gyermekotthon (Elnöki Köszönet Érem), Posch Ferencné Gyöngyi családmentor, Felzárkózó Települések Program (Elnöki Köszönet Érem), Puporka Dániel családmentor, Felzárkózó Települések Program (Elnöki Köszönet Érem), Berczelédi Zsolt igazgató, Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium (Ócsai Nagy Pál Díj), Lévai János szakképzésért felelős igazgató-helyettes, NABOK (Köszönet Érem), Dr. Törökné Horváth Andrea gyógypedagógus, tanító, Dr. Somogyi Endre Baptista Szakképző Iskola, Technikum (Köszönet Érem), Szilágyi Mária pénztáros, Kövessi Erzsébet Baptista Technikum, Szakképző és Gimnázium (Minden Tisztelet Érem), Kácsorné Dorogi Dóra óvodapedagógus, Gyöngyszem Óvoda (Minden Tisztelet Érem), Papfalusi Angéla közgazdásztanár, Lónyay Menyhért Baptista Technikum és Szakképző Iskola (A Közösség Önzetlen Szolgálatáért Érem), Varsányi Lászlóné Ágnes óvodatitkár, Hétszínvirág Baptista Óvoda és Bölcsőde (A Közösség Önzetlen Szolgálatáért Érem).        

Fotók: Levision         

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Prevenciós program a gyerekekért, a legszegényebbek között

A Baptista Szeretetszolgálat tovább végzi feladatait Kelet-Magyarország elmaradott régióiban, az úgynevezett szegregátumokban. Tőkés Tibor Gyerekszemmel címmel tart prevenciós foglalkozásokat olyan fiatalok részére, akik valamilyen módon érintettek: „rendellenesen működő” családokban élnek.

Bemutattuk a besenyődi BapTower-farm egészséges terményeit

Budapest - A Belügyminisztérium kezdeményezésére a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban léptek fel az ország legszegényebb kistelepülésein élő, a Felzárkózó Települések programban zenét tanuló gyermekek. Mi is ott voltunk.

Pályázat pénztáros, pénzügyi ügyintéző munkakörre

Budapest - A Baptista Integrációs Központ, budapesti telephelyeire, teljes munkaidőre pénztáros, pénzügyi ügyintézőt keres. A BIK, a főváros második legnagyobb hajléktalan embereket és családokat ellátó intézménye. A BIK mindösszesen 6 telephelyen közel 750 lakhatását elvesztett, segítségre szoruló ember, és család számára nyújt szakszerű szociális szolgáltatást.

Lap tetejére