Ágyakat ajánlottak fel az intézményeinkben élők számára
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2019. november 14., csütörtök 17:37
Sárvár - A Baptista Szeretetszolgálat adományozási igazgatósága minap a sárvári Ensana Thermal Hotel jótékony felajánlását vehette át a Vas megyei üdülővárosban.
Fejes Éva szállodai üzletvezető elmondta: számukra mindig is fontos volt, hogy segítsenek azokon, akik erre különösen rászorulnak, így arra gondoltak, hogy a bútorok cseréje alkalmával feleslegessé vált ágyakat a Baptista Szeretetszolgálatnak ajánlják fel. Ötvennégy darab, ugyan már nem új, ám igen jó állapotban lévő ágy és a hozzá tartozó matrac kerülhet így a segélyszervezet intézményeibe. A legöregebb ágy nyolc, de a többség csak négy-öt éves és a vendégek korábban mindig dicsérték őket. „Reméljük, hogy szerezhettünk egy kis örömet, s olyan helyre kerülnek, ahol még sokáig használhatják majd ezeket a bútorokat”, mondta Fejes Éva, aki hozzátette, olyan állapotú és minőségű adományt semmiképpen sem ajánlottak volna fel, amit nem lehet a rászorultak érdekében jól hasznosítani.
Az Ensana Thermal Sárvár gyógy- és wellnesshotel összesen 136 szobával várja vendégeit a belvárosban, az arborétum szívében. A szálloda, amely jövőre lesz 35 éves, saját termálvízzel rendelkezik.
Köszönjük a felajánlást!
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban
Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.
Mi is Érintők lettünk!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

BELSŐ MENÜPONTOK
