A „frontvonal” kórházai közül legutóbb a székesfehérvárit segítettük
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. április 26., vasárnap 21:28
Székesfehérvár - Az összefogás jegyében folyamatosan érkeznek az adományok a karitatív szervezetekhez, majd a járványügyi helyzetben kiemelt kórházakhoz. Minap a fehérvári kórháznak adtunk át adományt.
A Katolikus Karitász székesfehérvári logisztikai központjába érkezett meg pénteken a Johnson & Johnson cég fertőtlenítő hatású szájvizet és kézkrémet tartalmazó, 10,5 millió forint értékű adománya, amit a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács tagszervezetei juttattak el a járványügyi helyzet frontvonalában működő hat kórháznak.
Az ajkai átadáson, a Magyar Imre Kórháznál a vállalat marketingvezetője, Dóczi Dóra úgy fogalmazott, hogy hitvallásuknak megfelelően rendkívül fontos számukra az egészség védelme és ennek, valamint a társadalmi felelősségvállalásnak a jelképe az adományozás. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a koordinációs tanács elnöke megköszönte az összefogást, amit megmutat a magyar nemzet. Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége úgy fogalmazott, nagyon sokan tesznek most a válsághelyzet enyhítéséért, jó látni az országos karitatív szervezek nagyszerű összefogását is. Spányi Antal, a Katolikus Karitász püspök elnöke, székesfehérvári megyéspüspök imádságában a koronavírusos betegekre és hozzátartozóikra, az egészségügyben és szociális területeken dolgozókra, valamint az egész magyar nemzetre kérte Isten áldását.
A Fejér Megyei Szent György Kórház részére Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálatnak a vészhelyzet-kezelési igazgatója adta át a 840 palack szájvizet és a 64 darab kézkrémet tartalmazó adományt dr. Bucsi László főigazgatónak.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Bővült a gyermekek számára nyújtott baptista szolgáltatási kör
Újabb intézménnyel bővült a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ, amely így már családi bölcsődei hálózatként fog működni a továbbiakban. Szeptember 22-én ünnepélyes külsőségek mellett megnyitottuk a Győr melletti Rábapatonán a Napocska Családi Bölcsődét.
Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról
A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.

BELSŐ MENÜPONTOK
