A sakk hozta haza őket
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. április 21., kedd 11:02
A diákolimpia országos bajnokság 9 év alatti amatőr lány csoportban, Vicze Kata a Zöldliget Velencei Baptista Iskola tanulója, kilenc játszmából 8 ponttal országos bajnoki címet ért el. Kata, a Miskolcon rendezett országos döntőbe, a Fejér megyei selejtezőről 100%-os eredménnyel jutott be. A két napos finálé során 28 versenyző közül végzett az élen.
A történet a tavalyi nyár elején egy email-el indult.
„Tisztelt Molnár Béla!
Interneten találtam rá nyári sakktáborára, ami felkeltette érdeklődésünket. Mindkét kislányom ( Zsófia 10, Kata 8 éves) versenyszerűen sakkozik az ausztriai Ranshofen sakk-klubban. Érdeklődnék, hogy van-e még lehetőség, hogy részt vegyenek a júliusi táborban Alsónánán? …Vicze Csaba 2014.06.14."
Így kezdődött! Majd a folytatásban nem is egy, mindjárt két sakktábor lett a hazai nyelvtanulás, időtöltés, székesfehérvári nagyszülő látogatásból.
A második táborra pedig augusztusban sorsszerűen a későbbi iskolájukban, a Velencei Zöldliget Baptista suliban került sor. A „sakkvírus" közben lassan megfertőzte a család hazatérő tagjait és megszületett a döntés; sakk és Magyarország, és Velence. És még sok minden más, ami egy ilyen döntéssel együtt jár, új iskola, új közösség, új tanárok és nem utolsó sorban édesapából – „hétvégi" apuka, hiszen ő továbbra is Ausztriában dolgozik.
Az a levél pedig megszületett és az ártatlan nyári vakációzásból a család életét felforgató döntések láncolata indult el, amihez nem kevés bátorság, hit és talán némi fanatizmus is kellett. Szülőkben, gyerekekben, edzőkben és nem utolsó sorban a támogatóban. Csapatmunka, bizalom, hit. És rengeteg segítség, sok felől, néha csak apró dolgok, apró fontos kis fogaskerekek, amelyek segítenek, hogy a lendület ne vesszen el. Iskola, tantestület, társak, mindaz a környezet, ami körülvesz. Mindannyian részei a fejlődésnek.
Aztán van az a bizonyos kudarc, amikor veszik a lendület, ami persze elkerülhetetlen, de ami próbára teszi a bizalmat mindenben és mindenkiben. A kitartás a nehéz időkben, amikor az álmok egy pillanatra eltűnni látszanak. A hit próbája. „A sakk nem olyan mint az élet, a sakk maga az élet!" (Bobby Fischer)
A Vicze-család tehát elindult ezen az úton, a Baptista Szeretetszolgálat pedig a Velencei Baptista Sakkiskolán keresztül olyan feltételeket biztosít a tehetséges gyerekek számára, ami esélyt ad a további sikerekhez.
A lányok pedig tehetségesek, nem csak a sakkban, de a sok edzés, versenyzés ellenére kiválóan tanulnak és az idegen nyelvek elsajátítása mellett, édesapjuk kedvenc sportágát a teniszt is heti rendszerességgel gyakorolják.
Ez az országos bajnoki cím fontos lépcsőfok és biztató visszajelzés az elvégzett edzésmunkáról, jövőről, reményekről. A sakk hozta haza őket és reméljük, most már maradnak is!
Molnár Béla
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Európai baptista vezetők a Baptista Szeretetszolgálatnál
Törökbálint, Velence, Székesfehérvár, Pákozd - Az oktatás, a speciális mentés, a szociális és a logisztikai munka egy-egy fontos szeletével ismerkedtek meg azok a vendégek, akik pénteken délután fővárosi programjukat kiegészítve több Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott intézményt és szervezetet is meglátogattak.
Megállapodást kötött az MKI, a baptista egyház és a Baptista Szeretetszolgálat
Budapest - Együttműködési megállapodást kötött a Magyarságkutató Intézet (MKI), a Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat hétfőn.
Felkészülten földön, vízen, de még a levegőben is!
Dunakanyar – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei az elmúlt napokban mindent megtettek azért, hogy felkészülten fogadhassuk a Duna tetőzését.