“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A keresztény motorosok is csatlakoztak a baptista csapat akciójához

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. június 14., kedd 10:37

 

 A segélyszervezet második alkalommal vált együttműködő partnerévé a szervezőknek, a jótékonysági akció célja az volt, hogy a motorosokat és más fesztivál látogatókat adakozásra, egy tank benzin árának felajánlására buzdítsa. Az adományokból a szervezet az elmúlt évhez hasonlóan idén is rászoruló óvodásokat támogat. A legismertebb adományozó minden bizonnyal a Karthago, illetve a Magna Cum Laude énekese, Takáts Tamás és Mező Misi volt, de a Magyar Keresztény Motorosok Közössége is fontosnak tartotta, hogy csatlakozzék a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezéséhez.

A Magyar Keresztény Motorosok Közössége olyan felekezetközi szerveződés, amely teljesen független minden egyháztól, mozgalomtól és politikai párttól.

– Szeretnénk alternatívát kínálni azoknak a motorosoknak, akik nyitottak az igazi öröm és szabadság megismerésére. Szívesen osztjuk meg bárkivel az örömhírt Isten szeretetéről, Jézus Krisztusnak az életünkben végzett személyes munkájáról – állítja Heizer Kornél. –  Jó volt látni, hogy összetartozunk – folytatja a motoros, aki szerint lényeges, hogy az olyan rendezvényeken, amelyek elsősorban a jókedvről és a szórakozásról szólnak, gondoljunk azokra is, akik rászorulnak a segítségre. Kornél szerint a motorosok tulajdonképpen „nagyszívű” emberek. Ha világosan látják a célt, akár beteg gyermeket, sérült felnőttet, súlyosan nélkülöző rászorultat, szívesen segítenek.

– Ezért is támogattuk a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezését, és ezért is örültünk annak, hogy sokan láttak minket szívesen a fesztiválon. Nem kevesen keresték a társaságunkat és beszélgettek velünk Istenről, hitről, az élet nagy kérdéseiről. Örömmel látjuk, hogy az Üzenet, amit közvetítünk, egy olyan rendezvényen is hallgató fülekre talál, mint amilyen egy zenés, bulis, motoros találkozó. 

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Prevenciós program a gyerekekért, a legszegényebbek között

A Baptista Szeretetszolgálat tovább végzi feladatait Kelet-Magyarország elmaradott régióiban, az úgynevezett szegregátumokban. Tőkés Tibor Gyerekszemmel címmel tart prevenciós foglalkozásokat olyan fiatalok részére, akik valamilyen módon érintettek: „rendellenesen működő” családokban élnek.

Bemutattuk a besenyődi BapTower-farm egészséges terményeit

Budapest - A Belügyminisztérium kezdeményezésére a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban léptek fel az ország legszegényebb kistelepülésein élő, a Felzárkózó Települések programban zenét tanuló gyermekek. Mi is ott voltunk.

Pályázat pénztáros, pénzügyi ügyintéző munkakörre

Budapest - A Baptista Integrációs Központ, budapesti telephelyeire, teljes munkaidőre pénztáros, pénzügyi ügyintézőt keres. A BIK, a főváros második legnagyobb hajléktalan embereket és családokat ellátó intézménye. A BIK mindösszesen 6 telephelyen közel 750 lakhatását elvesztett, segítségre szoruló ember, és család számára nyújt szakszerű szociális szolgáltatást.

Lap tetejére