X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A globális kihívások és fejlesztési célok, valamint a mikrohitel

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. március 16., szerda 17:13

 

A rendezvény első részében Molnárné Aczél Eszter, a Budapest Történeti Múzeum főosztályvezetője, Petruczné Magyar Anikó, a Vasúttörténeti Park marketingmenedzsere, valamint Baczkó Zsuzsanna, a Baptista Szeretetszolgálat projektvezetője beszélt a Museo Mundial projekt céljairól, a megvalósítás lehetőségeiről és eredményeiről.

Elhangzott: a régmúlt és a jelen problémái között szakadékot érzünk, de ez a szakadék a bemutatás során áthidalható a múzeumi környezetben. A millenniumi és a fenntartható fejlesztési célok az egész világ problémáit érintik, az alapvető célkitűzések egyértelműen határozzák meg az irányvonalakat. A témákat figyelemfelkeltő programokkal mutatják be: a Baptista Szeretetszolgálat 2008 óta vesz részt ilyen törekvésekben, például a modernkori rabszolgaság elleni küzdelem jegyében. Fontos a globális partnerség is, hiszen közösen kell végrehajtani a programokat és a fejlesztéseket a harmadik világbeli, elmaradott, elsősorban afrikai és ázsiai országok érdekében. Természetesen lényeges hozzátenni, hogy nem csak a harmadik világban vannak kiszolgáltatott gyerekek, nők és férfiak, hiszen hazánkban és a nyugat-európai államokban is mutatkoznak jelei súlyos kizsákmányolásnak.   

A közös projekt során az európai múzeumi partnerek segítségével a globális problémákat és a globális szemléletet, a millenniumi és fenntartható fejlesztési célokat eddig negyven installáció segítségével mintegy kilencvenezer látogatóval ismertették meg. Ez közvetett hozzájárulást jelent a célok megvalósulásához.    

Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója előadásában kiemelte: a 2015-től 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fejlesztési célok határozzák meg az alapokat a törekvésekkel kapcsolatban, érdemes tehát ezekkel már 2016-ban tisztában lenni. Azt jósolta, hogy amint uniós programokká válnak, egyre többet hallunk majd erről a munkáról. Az első nyolc célt már 2000-ben meghatározták (ezért nevezték őket millenniuminak), ám ezek egyike sem valósult meg maradéktalanul, de a célok száma ezután tizenhétre bővült, a „csomag” neve pedig Fenntartható Fejlődési Célokra változott. A 17 cél 169 alcélt tartalmaz. Hosszú és globális tárgyalássorozat előzte meg ezek bejelentését, az egyik, az ivóvízzel kapcsolatos tárgyalás helyszíne pedig éppen Budapest volt. Két évig készítették elő a célok meghatározását, majd további egy évig nyitott munkacsoportok dolgoztak a javaslatokon, azokat nyújtották be az ENSZ döntéshozói elé. Gál Dávid arra figyelmeztetett, hogy miután az uniós fórumok is elfogadják a célokat, 2017-től minden tagország – adott minisztériumának szakpolitikájával – igazodni lesz kénytelen ezekhez.

Az úgynevezett Fenntartható Fejlődési Célok a következők (e helyütt nem a teljesség igényével idézve): a szegénység felszámolása és az éhezés megszüntetése, az egészséges élet és a jólét biztosítása, elérhető és méltányos minőségi oktatás, a nemek egyenlőségének megvalósítása, az egészséges ivóvízhez történő hozzáférés biztosítása, megfizethető, modern energia, tartós és fenntartható gazdasági fejlődés, valamint hatékony foglalkoztatás és tisztességes munkalehetőség, az ellenállóképes infrastruktúra kiépítése, az országok közötti egyenlőtlenségek megszüntetése, a városok biztonságossá, befogadóvá tétele, fenntartható fogyasztási és termelési rendszerek kialakítása, a klímaváltozás leküzdése, az óceánok, tengerek megőrzése, a szárazföldi ökoszisztémák, a biológiai sokféleség védelme, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés, békés, befogadó társadalmak megteremtése, végül a végrehajtás eszközeinek megerősítése és a globális partnerség újjáélesztése.         

Gál Dávid rámutatott, hogy a célok joggal tűnhetnek utópisztikusnak, s ezt jelzi az is, hogy egyes alcélokban már sokkal szerényebben fogalmaznak. A szegénység megszüntetése helyett alcélként 2030-ig például már „csak” annak felére csökkentése szerepel.  

Rendhagyó tárlatvezetés keretében mutatkoztak be a Museo Mundial projekt vármúzeumi állomásai, majd a találkozó résztvevői Fellegi Katót, a Baptista Szeretetszolgálat programvezetőjét hallgatták meg, aki a Mikrohitel program születéséről, annak oktatási lehetőségeiről, az iskolai tapasztalatokról szólt.    

 

 

                                              

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Negyedszázad szeretet: ünnepelt a Baptista Szeretetszolgálat

A Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat nagyszabású ünnepségen mondott köszönetet a huszonhat éve alapított segélyszervezetért, az idén elhunyt Szenczy Sándor alapító elnök életéért és áldásos tevékenységéért, valamint a Baptista500 év kezdetéért december 2-án, pénteken este a Budapest Arénában, amely két év kényszerű szünet után immár 11. alkalommal adott otthont a baptisták nagy központi rendezvényének.

Átadtuk a 2022-es esztendő díjait az arra legjobban érdemeseknek

A Baptista Szeretetszolgálat idei díjátadó ünnepségén vehették át elismeréseiket mindazok, akik az elmúlt időszakban kiemelkedő munkát végeztek a humanitárius és szociális munka, valamint az oktatás területén.

Szeretettel szolgálni: otthont avattunk Gyömörén

Új ingatlanba költözött Gyömörén a fogyatékos személyek nappali ellátását végző intézmény: az ünnepélyes avatás november 29-én, kedden délután történt meg.

Lap tetejére