“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A Baptista Szeretetszolgálat megköszönte támogatóinak a Cipősdoboz Akcióban való értékes és tevékeny részvételt

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. január 26., kedd 22:28

 

A Baptista Szeretetszolgálat 2015 karácsonyán mintegy 42 ezer 750 cipősdoboznyi ajándékot juttatott el a rászorult gyermekeknek, részben külföldre is, és részben helyi partnerein keresztül. Az ilyen módon kedvezményezett települések száma itthon és külföldön meghaladta a 160-at, jutott így ajándék (2500 cipősdoboznyi) Erdélybe, Böjte atya árváinak, Kárpátaljára és a Vajdaságba is, ahol az ottani gyülekezetek például saját gyűjtést szerveztek.

Január 26-án, kedden a Baptista Szeretetszolgálat hűséges támogatóit Hegedüs Ádám, a tizenkét éves Cipősdoboz Akció programvezetője köszöntötte, aki elmondta: tavaly decemberben országszerte kétszáz különböző helyszín alakult át gyűjtőponttá a közös siker érdekében. Az eredményesség zálogai voltak az akció „arcai” is, Weisz Fanni modell és Mező Misi énekes, a decemberi Cipősdoboz Vár megnyitására pedig eljött a finn Mikulás. A programvezető köszöntötte Szorcsik Viktória színész-műsorvezetőt és barátait is, akik nemrégiben egy ételosztás kezdeményezői és közreműködői voltak, és akik szívesen fogadták a segélyszervezet meghívását a kis ünnepségre.  Elhangzott: a Cipősdoboz Akció során ismét voltak újdonságok, ahogyan csaknem minden évben. Az adományok egy részét nyomon lehetett követni, azaz az adakozó megtudhatta, doboza mely településen örvendeztetett meg rászorult kisgyermeket.

A Hotel Kempinski nevében Parti János szólt, aki hangsúlyozta: tudják, hogy ők a szállodában a világ szebbik felét látják, de egyben tudják azt is, hogy ez számukra kötelezettséget is jelent, ezért örömmel vállalnak szerepet évről évre a segélyszervezet karitatív tevékenységében.

A rendezvényen kisfilm idézte fel a 2015-ös Cipősdoboz Akció legszebb pillanatait, majd Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója köszönő okleveleket adott át mindazon cégek képviselőinek, akik partnerként közreműködtek abban, hogy a segélyszervezet tavaly tizenkettedik alkalommal is több tízezer rászorult gyermeknek juttasson el ajándékot.

Akiknek a szeretetszolgálat megköszönte a segítséget: Trans-O-Flex, Aegon, Bosch, Nemzeti Múzeum, Finnagora, Groupama, Petőfi TV, Safrin Kertészet, BKK, WestEnd, Shopline, 16. kerületi önkormányzat, Harley Davidson Budapest, Wolf Polgárőrség, Csillagok Háborúja Jelmezes Rajongói Klub, Régió Játék, Eleven Park, 4street, Provident, Oxygen Wellness, Fiatalok Krisztusért Alapítvány, Lite Wellness Club, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Állatkert Játszóház, Kondor Béla Művelődési Ház, Wekerle Társaskör és Corvin Művelődési Ház.                   

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Lap tetejére