“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Ukrajnai program nemzetközi együttműködésben, civil szervezetekért

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2019. február 23., szombat 11:34

 

„A nyugat-ukrán civil szervezetek jövőbeni munkaképességének növeléséért a fiatalok körében” címmel új programot indított a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, aminek keretében képzéseket és iskola-látogatásokat valósít meg Kárpátalján. 


„A nyugat-ukrán civil szervezetek jövőbeni munkaképességének növeléséért a fiatalok körében” címmel új programot indított a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, aminek keretében képzéseket és iskola-látogatásokat valósít meg Kárpátalján. A Visegrád Fund által támogatott pályázatban a szeretetszolgálat szlovák, lengyel és ukrán civil szervezetekkel dolgozik együtt. A résztvevők az említett témákban nemzetközi szakértőktől kapnak ismereteket.  Célunk, hogy növeljük a helyi civil szervezetek ismereteit az ifjúsági munka, a projekt és HR menedzsment, drogprevenció és az emberkereskedelem elleni küzdelem területén. A programban ukrán civil szervezetek és oktatási intézmények vesznek részt. Szintén a képzés célja a résztvevők közötti kapcsolat és együttműködés erősítése.

A programot elindító meetinget 2019. február 18-án Budapesten tartotta meg a segélyszervezet. A résztvevő partnerekkel a program tevékenységei és megvalósítási lépései lettek átbeszélve.

 

HBAid launched a new program, which provides training and school visits in Transcarpathia. In the application supported by the Visegrád Fund, HBAid works with Slovak, Polish and Ukrainian NGOs. Participants will learn from international experts on these topics. Our aim is to increase the knowledge of local NGOs in the field of youth work, project and HR management, drug prevention and human trafficking. Ukrainian NGOs and educational institutions participate in the program. The aim of the training is also to strengthen the relationship and cooperation among participants.

The Kick off meeting was held in HBAid’s office, in Budapest. Participating partners discussed program activities and implementation steps.

 

https://www.visegradfund.org/

 



KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Klímaváltozás és környezetvédelem: rövidesen új pályázati lehetőség nyílik!

Olyan civil szervezetek pályázatát várja a Baptista Szeretetszolgálat, amelyek céljai között a klímaválságról és a környezetvédelemről szóló ismeretterjesztés és tájékoztatás egyaránt szerepel, mindez tudományos keretek között.

Szenczy Katalinra emlékezünk

Kati életét Isten és az emberek iránt való szeretete, hűséges, imádkozó szíve, szelíd, kedves személye és szolgálatkészsége határozta meg. Szenczy Sándor nem mindennapi küldetéséhez Kati nemcsak a biztos családi hátteret, az otthon meleg légkörét biztosította, de a kezdetektől maga is aktívan részt vett úgy a gyülekezeti, mint a szeretetszolgálati munkában is. Adjunk hálát Kati életéért és búcsúzzunk el Tőle együtt!

Hátrányos helyzetű gyerekeket láttunk vendégül

Budapest - Immár huszonnegyedik alkalommal szervezte meg támogatóinak és önkénteseinek segítségével Vidám Gyermeknap elnevezésű rendezvényét a Baptista Szeretetszolgálat.

Lap tetejére