További együttműködés az Igazságügyi Minisztériummal az áldozatsegítés területén
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2026. január 23., péntek 12:18
Az idén 30 éves Baptista Szeretetszolgálat szerteágazó tevékenységi körének egyik legsikeresebbje az emberkereskedelem elleni küzdelem, az áldozatvédelem és az áldozatsegítés. Ebben kiemelt együttműködő stratégiai partnerei vagyunk az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szakmai Irányítási Főosztályának, amit minap Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára és Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat segélyezésért, kommunikációért és nemzetközi kapcsolatokért felelős főigazgatója egy újabb kétéves megállapodás dokumentumának aláírásával erősített meg.
Az Igazságügyi Minisztérium jelentősen megerősítette és bővítette az Áldozatsegítő Központok rendszerét, amely egyre több áldozat számára teszi elérhetővé a gyors és hatékony segítséget. Az áldozatsegítő rendszer működését kiegészítve az Igazságügyi Minisztérium 2025-ben megkezdte az EKAT rendszer továbbfejlesztését is. 2025. november 15-én indította el a BBA_PLUSZ-1.1.2-24 „Információs és kommunikációs technológiai fejlesztések a bűnügyi adatcsere terén” elnevezésű projektet, amelynek keretében az EKAT rendszer teljes körű továbbfejlesztése valósul meg. A fejlesztés az utánkövetési folyamatok megerősítését és az érintett szervezetek közötti együttműködés javítását szolgálja, hozzájárulva ahhoz, hogy az áldozatok ne csak az első kapcsolatfelvételkor, hanem későbbiekben is számíthassanak a segítségre.
A Baptista Szeretetszolgálat az emberkereskedelem áldozatainak érdekképviseletében és mentális felépülésében látja el tevékenységét. Szervezetünk ezen a területen működik együtt a minisztériummal.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Európa-bajnoki 2. helyen végzett a baptista robotika csapata!
Bécs - Május 6-én, vasárnap délben az ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult Bécsben a 2026-os junior robotika Európa-bajnokság, ahol a Nagykun Baptista Oktatási Központ két jelenlegi és egy korábbi tanulója az előkelő második helyezésnek örülhetett.
Baptista Szeretetszolgálat 30: velünk ünnepelt a Világszövetség főtitkára!
Budapest, Pákozd, Velence - Május utolsó napjaiban ünnepeltük a Baptista Szeretetszolgálat alapításának 30. évfordulóját, amely három évtizede dolgozik azért, hogy reményt vigyen oda, ahol a legnagyobb a szükség. Munkatársaink segítenek a bajba jutottakon, a rászorultakon, ott vannak a válsághelyzetekben itthon és szerte a nagyvilágban. A fővárosban, a pákozdi logisztikai központban, majd a velencei imaházban idéztük fel a múlt, a jelen és a jövő történéseit, kihívásait, az azokra adott válaszokat.
Középpontban a Föld és a talaj: fórum programjainkat érintő témákról
Budapest – Tudomány, társadalom, igazságos átmenet: a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Nemzetközi és Európai Szakkollégium társszervezésében e kulcsszavak mentén rendezett fórumot május 5-én a patinás oktatási intézmény dísztermében.

BELSŐ MENÜPONTOK
