Örökbefogadás: egy méltó élet ajándéka
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. november 09., szerda 16:23
Az örökbefogadás lehetősége ma Magyarországon még mindig nem eléggé ismert és elfogadott sem a társadalom, sem a válságterhes anyák részéről, pedig az, ha megadjuk az esélyt egy méltó élethez, nem csupán a befogadó család, de az örökbeadó anya jövőjét is kiteljesítheti. Ezért fontos, hogy beszéljünk erről, ha máskor nem, legalább a világnap apropóján. A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban kapta meg működési engedélyét az illetékes minisztériumtól a nyílt örökbefogadás közvetítéséhez, miután szakemberei megszerezték az ehhez szükséges képesítést. Hazánkban hét civil szervezet törődik azzal, hogy családban nőhessenek fel azok a gyermekek, akiket a szülő bizonyos okok miatt nem tud, vagy nem akar felnevelni.
Évekig Szenczy Katalin irányította a segélyszervezet ilyen irányú munkáját. Ő egy alkalommal így írt erről: „Az évek hosszú sodrásában, mint folyóból kiálló szikla, úgy vált határozottsággá bennem a gyermekekért való tenni akarás vágya. A Baptista Szeretetszolgálat misszióinak távoli helyszínein, a nyugat-szaharai sivatagtól a koszovói hegyeken át a vietnámi falvakig mindig a gyermekek hálás és szeretettel teli tekintetét kerestem, és így történt ez Magyarországon is. Mert tudom, hogy ezért érdemes élni, ezért érdemes vállalni a terheket és a lemondást, mindent, amit akadályként gördíthet elénk a sors. Nincs, nem lehet ennél szebb ajándék. Sokan vannak közöttünk olyanok, akik mindenüket feláldoznák azért, hogy egy szerető gyermeket magukhoz szoríthassanak. Sok kérdés, esetenként kétségbeesés, harag boríthatja homályba a lelket akkor, ha ez a vágy nem teljesülhet, ha ennek még az esélye sem látszik. Bízom benne, hinnem kell abban, hogy egyszer mindenki megkaphatja ezt az ajándékot.”
A Baptista Szeretetszolgálat azt kéri, az érdeklődők kérdéseiket az orokbefogadas@baptistasegely.hu email címre írják meg.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A Radnóti Színház emberkereskedelem elleni programunkat támogatta
Budapest - A Radnóti Miklós Színház alkotói közössége egy fesztivál Közönségdíjának összegét ajánlotta fel a Baptista Szeretetszolgálat javára.

Mérlegképes könyvelői állást hirdet a Baptista Szeretetszolgálat
Szervezetünk pákozdi vagy budapesti irodájába keressük az önállóan és csapatban is dolgozni tudó, legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező munkatársakat, teljes munkaidőben.

Jubileumi ünnep a 25 éves Baptista Szeretetszolgálattal
Budapest Aréna, 2022. december 2. A Baptista Szeretetszolgálat két év kihagyás után újra szeretettel vár a BudapestArénába, hogy egy közös ünnepen tekinthessünk vissza a szervezet 25 évére! Ebben segíteni fog Mező Misi és a Magna Cum Laude, Pintér Béla és zenekara, Szabó Balázs, Papp János a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Szilágyi Béla a Szeretetszolgálat elnöke de velünk lesz a Baptista Sulik 400 fős kórusa és több meglepetésvendég is!